Ez a bélbaktérium nagyon fontos az egészséghez

Az alacsony rosttartalmú, nyugati típusú étrend károsítja a bélnyálkahártyát, a károsodások pedig növelhetik a gyulladások és fertőzések kockázatát – derült ki az Umeå Egyetem kutatóinak vizsgálatából, amely egyúttal a Blautia bélbaktérium jelentőségére is felhívta a figyelmet. Egy magyar szakértő szerint a bélbaktériumok megismerésével egyre világosabbá válik a bélmikrobióta egészségünk megőrzésében betöltött szerepe.

A bélrendszerünkbe kerülő káros anyagokkal szemben szervezetünknek hatékony védelmi rendszert kell kialakítania, amelyben kiemelt szerepe van a bélfalunkat borító nyálkarétegnek. Normális esetben ez a nyálka átjárhatatlan. A telített zsírokban gazdag, magas cukortartalmú, ám rostokban szegény étrend hatására azonban megváltozik a bélnyálkahártyán élő bélbaktérium-közösség összetétele. Ez helyileg kialakuló gyulladásokhoz, a nyákréteg sérüléséhez vezet, megnyitva az utat a káros anyagoknak és a kórokozóknak – magyarázta dr. Pászthory Erzsébet belgyógyász-gasztroenterológus, a Gasztroenterológiai Központ szakembere. Hozzátette, a nyálkahártya károsodása számos betegség, egyebek mellett az irritábilis bél szindróma kialakulásában is szerepet játszik.

anya és lánya játszanak a zöldségekkel
A bélflóra egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen az egészséges, rostban gazdag táplálkozás. Fotó: Getty Images

Ezért fontosak a rostok

A mikrobióta tehát a bélnyálkahártya védelmi működésének nélkülözhetetlen tényezője, és már az is ismert, hogy étrendünk összetétele nagy hatással van rá. A nagy kérdés, hogy milyen az egészségünket támogató mikrobióta ideális összetétele. Pontos szabály valószínűleg nincs, hiszen minden ember mikrobiótája egyedi, akárcsak az ujjlenyomat.

Ma már azonban számos, bizonyítottan jó hatású mikroorganizmust ismerünk (például a Lactobacillusok és a Bifidobaktériumok), és egy friss kutatás eredményei alapján ezek sorához csatlakozott most a Blautia coccoides nevű baktérium. A Björn Schröder által vezetett – német és finn kutatókból álló – kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy a megnövekedett rostbevitel vajon befolyásolja-e a bélmikrobiótának a vastagbél-nyálkahártya működését moduláló képességét. Ehhez 67 egészséges középkorú személyt vontak be egy három hónapon át tartó vizsgálatba, a kísérleti alanyoknak pedig napi 10 grammal növelték a rostbevitelét. Az eredmény értékeléséhez a vizsgálat kezdetekor és végén is bélbaktériumokat gyűjtöttek tőlük, majd a bélbaktériumokat átültették olyan egerekbe, amelyeket alacsony rosttartalmú étrenddel kezdtek el táplálni.

Az eredmények tanúbizonysága szerint a rostszegény étrenden kifejlődő bélbaktériumok átültetése után kimutatható volt a kísérleti állatok bélnyálkahártyájának károsodása, míg abban a csoportban, ahol a fokozott rostbevitelt követően végezték csak el a transzplantációt, a nyálkahártyaréteg ép maradt. Az eredmények tehát rávilágítanak arra, hogy az élelmi rost bevitelnek jelentős szerepe lehet bélbaktériumaink funkcionalitásának megőrzésében, és ezáltal a nyálkahártya védelmi funkciójának biztosításában is.

A Blautia coccoides baktérium jelentősége

A bélbaktériumok összetételét tanulmányozva arra is fény derült a vizsgálat során, hogy a megemelt rostbevitelt követően magasabb lett Blautia baktérium mennyisége, amelynek jelenléte szorosan korrelált az egerek ép nyálkahártyafunkciójával. További kiegészítő vizsgálatokban, amelyekben a nyugati (rostszegény) étrenddel táplált egerek ivóvizét Blautia baktériummal egészítették ki, hasonló változásokat tapasztaltak a nyálkafunkcióban, mint amit a magas rosttartalmú étrendet követően átültetett bélbaktériumok esetében megfigyeltek.

A kutatók arra is rájöttek, hogy a Blautia coccoides által kiválasztott vegyületek közvetlenül is serkenthetik a nyálkakiválasztást. Ez a felfedezés egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy ennek a baktériumnak a jelenléte miként tudja segíteni a bélnyálkahártya védekező funkcióját, rostszegény étrend mellett is. Mindemellett az E. coli-fertőzésben szenvedő egerekbe adott Blautia baktériummal a bélrendszeri fertőzés súlyosságát is csökkenteni tudták. Tehát a Blautia baktérium védőhatása is igazolható fertőzés esetén – összegezték a vizsgálat eredményeit a kutatók a Nature Communications folyóiratban. Kiderült továbbá, hogy a Blautia coccoides – sok társához hasonlóan – kedvezően befolyásolja az anyagcsere-folyamatokat, így hozzájárul a cukorbetegség és elhízás megelőzéséhez.

Hogyan erősíthetjük emésztőrendszerünkben ezt a hasznos baktériumközösséget?
A koji (ejtsd: kódzsi) egy penészgomba, amelyet a japán konyha sokféle alapanyag erjesztéséhez használ, így készül például a szójaszósz és a miso is. A koji-erjesztésű ételek kiváló tápanyagok, vagyis prebiotikumok a Blautia baktériumok számára. Ázsiai élelmiszerboltokban nálunk is kaphatóak, de akár otthon is kísérletezhetünk a koji-spórák használatával készült erjesztett ételekkel.

Ennyire fontos a bélmikrobióta egészség

Összefoglalva tehát, a bélmikrobióta nemcsak az emésztés folyamatában játszik kiemelkedő szerepet, de együttműködik az immunrendszerünkkel is, és fontos védelmi vonalat biztosít a kórokozókkal szemben – emelte ki dr. Pászthory Erzsébet. Mint mondta, a bélmikrobiotával kapcsolatos orvosi kutatások segítségével mind jobban megismerhetjük azoknak a bélbaktériumoknak a szerepét, amelyek ezt a színes és változatos közösséget alkotják, a mikrobiomterápia pedig rendkívül ígéretes lehetőségeket rejt a jövőre nézve. Bár ezzel kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés, azt biztosan tudjuk, hogy mivel a mikrobióta számára a diétás rostok jelentik a tápanyagot, mikrobiótánk és egész szervezetünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlen a magas rosttartalmú étrend tartása, ami napi 30-45 gramm rost fogyasztását jelenti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +10 °C

Nagyrészt erősen felhős, borult idő várható. A csapadékzóna egyre jobban hazánk északkeleti, keleti tájaira szorul, ahol egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a Dunántúlon erős, az Észak-Dunántúlon viharos, sőt helyenként erősen viharos lökések kísérik, míg az ország keleti felén a délire, délkeletire forduló szél csak helyenként élénkül meg, ott zivatarok mentén lehet erős széllökés. Késő estére 8 és 18 fok közé hűl le a levegő. Egy ciklon örvénylik felettünk, az előrejelzés szerint napközben kettős fronthatás okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra