Gyümölcsök, amelyekben kevés a szénhidrát

Mutatjuk, melyek azok a gyümölcsök, amikből bátran falatozhatunk.

A gyümölcsökben a testünknek szükséges értékes vitaminok és ásványi anyagok mellett természetes gyümölcscukor (no és persze rost) is található, ami beleszámít a napi szénhidrátbevitelünkbe. Jó hír azonban, hogy ez talán a legegészségesebb szénhidrát, amit fogyaszthatunk. Amikor pedig porciózásról van szó, jól jöhet, hogy a dietetikusok általában olyan mennyiséget értenek egy adag alatt, melyben 15 gramm szénhidrát található. Az alábbiakban a WebMD nyomán áttekintjük, melyek azok a gyümölcsök, amiknek alacsony a szénhidráttartalmuk, így nagyobb mennyiség teszi ki a fent említett adagot.

A gyümölcscukor káros hatásai
Nemcsak az elfogyasztott cukor mennyisége számít, hanem annak fajtája is az anyagcsere és érrendszeri betegségek kialakulásában. A bajok fő okozója a gyümölcscukor. Részletek!

Görögdinnye

A görögdinnye egy igazi nyári csemege, ráadásul bátran fogyaszthatjuk, a dinnyék között ugyanis ennek a legalacsonyabb a szénhidráttartalma. Száz grammjában mindössze 7,5 gramm szénhidrát van (ebből 6 g cukor), hiszen e gyümölcs 92 százalékát víz teszi ki. Emellett nagyon sok A- és C-vitamint is tartalmaz. Egy adag belőle tehát 200 gramm.

Kantalup sárgadinnye

A kantalup típusú sárgadinnye 100 grammjában 8 gramm szénhidrát (lényegében mind cukor) van, így csak éppen, hogy lemaradt a dobogó legfelső fokáról. Nemcsak alacsony szénhidráttartalma miatt érdemes azonban fogyasztani, hanem mert koleszterinmentes, alacsony a nátriumtartalma, sok benne az A- és C-vitamin, valamint kiváló természetes folátforrás.

Honeydew dinnye

Ez a világossárga,vagy egészen fehérbe hajló színű dinnyeféle a sárgadinnyék között a legédesebb, mégis csak 9 gramm szénhidrátot tartalmaz 100 grammja, amiből 8 a cukor. Tele van káliummal, rézzel és nagyon sok C-vitaminnal is.

Az áfonya és a málna is kitűnő választás. Fotó: Getty Images
Az áfonya és a málna is kitűnő választás. Fotó: Getty Images

Földieper

Nyolc közepes méretű eper, vagy egy csészényi ebből a darabolt finomságból körülbelül 100 grammot tesz ki, melyben a szénhidráttartalom mindössze 8 gramm (a cukor ebből 5 g), és majdnem annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancs. Emellett tele van rákellenes, gyulladáscsökkentő és szívvédő fitonutriensekkel is.

Málna

A málna rosttartalma kiemelkedően magas, 100 grammban 7 g. Hihetetlen, de ennek a rubintvörös gyümölcsnek a cukortartalma mindössze 4,4 gramm, tehát össz szénhidráttartalma (e kettő együttes értéke) nem haladja meg a 12 grammot.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Szeder

Legyen akár friss vagy fagyasztott, 100 grammban 10 gramm szénhidrátot tartalmaz, melynek fele rost, fele pedig gyümölcscukor. A sötét színe pedig azt is jelzi, hogy magas az antioxidáns-tartalma.

Őszibarack

Bár az érett őszibarack mézédes tud lenni, mégsem kell tartanunk tőle, 100 grammban 10 g a szénhidrát, 1,5 g a rost és 8 g a cukor. Egy közepes darabban 50 kalória van, zsírmentes, 1 gramm fehérjét is tartalmaz, és fedezi a napi C-vitamin-szükségletünk 15 százalékát.

Avokádó

Mivel zöld és nem édes, így gyakran hiszik róla, hogy zöldség, pedig az avokádó valójában egy bogyós gyümölcs, aminek 100 grammjában mindössze 9 g a szénhidrát, de ennek is 7 grammja rost, a cukortartalma szinte elhanyagolható, mindössze 0,7 g. Magas azonban az egyszeresen telítetlen zsírtartalma (ez egy "jó" zsír), és több kálium van benne, mint a banánban.

Ananász

Ez a trópusi gyümölcs az egyik legjobb magnéziumforrás, ami nemcsak az idegrendszerünkre, de a hormonrendszerre és a vércukorra is jó hatással van. E gyümölcs száz grammjában 13 gramm szénhidrát van, amiből 10 g a gyümölcscukor és 1,4 g a rost.

Szilva

Salátába, joghurtba, smoothie-ba, a szilva mindenhol megállja a helyét, ráadásul 100 grammjában 11,5 g a szénhidrát, amiből 10 g a cukor. Egy közepes szilvában mintegy 100 milligramm kálium is van, ami segít a vérnyomáskontrollban, így a stroke-ot "távol tartja". Óvatosan fogyasszuk azonban az aszalt változatát, abban ugyanis 100 grammonként már 64 g cukor található.

Kerüljük a konzerveket

A friss és a fagyasztott mindenből a legjobb, de nem mindig elérhetőek. Ha tehát csak konzerv vagy befőtt formájában tudjuk beszerezni, mindig figyeljünk arra, hogy a lé, amiben elteszik, általában magas cukortartalmú, melyből a gyümölcsbe is jócskán felszívódik, még ha le is öntjük róla a szirupot. Ha találunk, inkább válasszunk vízben vagy 100 százalékos gyümölcslében eltett változatot, csöpögtessük le és mossuk meg fogyasztás előtt a gyümölcsöt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra