Bejgli, sültek, töltött káposzta, krumplisaláta – az ünnepi időszak általában nem az önmegtartóztatásról szól. A karácsonyt és szilvesztert megelőző napokban a hazai gasztronómia legkiválóbb fogásai kerülnek az asztalra, ezek ugyanakkor sok esetben emésztőrendszeri panaszokhoz vezetnek, nem beszélve a túlsúlyról, amelynek ledolgozását majd az újévi fogadalmunk is érintheti. Karácsonykor ráadásul hajlamosak vagyunk a túlevésre, amivel tovább rontunk a helyzeten. A végeredmény talán mindenki számára ismerős lehet: puffadás, gyomorégés, és fogadalmak, hogy a következő étkezéskor mértéktartóbbak leszünk. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amely segíthet elkerülni a nagy vacsorák utáni rosszulléteket, illetve egészséges karácsonyi recepteket is megosztunk.
Hogyan lesz egészségesebb a karácsonyi étrendünk?
Az egyik első és legfontosabb dolog, hogy ne együk túl magunkat. Persze nehéz ezt betartani a finomabbnál finomabb fogások láttán, és az önmérséklet fontos, de néhány tanács is segíthet ezt elkerülni. Az elkészített étel mennyiségét például mindig a meghívott vendégek létszámához igazítsuk, hogyha ugyanis sokkal többet főzünk a szükségesnél, valószínűleg többet is fogyasztunk majd. Nem szabad túlzásba esni a sütemények és rágcsálnivalók tekintetében sem, elég egyféle sós, vagy édes elkészítése. A nassolnivalókat felválthatjuk gyümölcstállal, vagy összevágott zöldségekkel is, amelyek sokkal táplálóbb finomságok.
A húsfogyasztás mindig is a jólét jelképe volt, az ünnepi időszakban ezért hagyományosan jóval több húst eszünk az átlagosnál, ezzel megterhelve az emésztőrendszerünket. Hogyha a főétel már húsos, a leves lehet zöldségkrém vagy gyümölcsleves. A vörös húsok fogyasztását is felválthatjuk az egészségünknek kedvezőbb halfélékkel, például egy halászlével. Ilyenkor válasszunk mindig inkább hazai halfajtákból, és törekedjünk rá, hogy friss fogás kerülhessen az asztalra.
Köretek tekintetében merjünk túllépni a rizs-tészta-krumpli szentháromságon, kiváló alternatívaként szolgálhatnak például a párolt vagy sült zöldségek. A sült húsok mellé remekül illenek, akár szószként vagy töltelékként (például almaszósz, aszaltszilvával töltött csirkemell vagy pulyka). Használjunk bátran szezonális zöldségeket, például káposztafélét, tököt, karalábét, céklát, gombaféléket. Ezek olcsóbbak is lesznek a távolról beszállított zöldségeknél és gyümölcsöknél.
A Nosalty oldalán több olyan receptet is megosztott, amely ízletes és egészséges ebédként szolgálhat. Ezekből állítottunk össze egy emésztést kímélő, tápláló és ízletes fogást.
Hozzávalók
- 1 kg sütőtök (megsütve);
- 4 db zsálya;
- 2 dkg vaj;
- 1.5 l alaplé;
- 3 gerezd fokhagyma;
- 250 ml habtejszín;
- só ízlés szerint;
- bors ízlés szerint.
Elkészítés
A megsült sütőtök húsát kikaparjuk.
A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát és zsályát, kicsit kevergetjük.
Mehet mellé a kikapart sütőtök, ezzel is összekeverjük, majd felöntjük az alaplével.
Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd 15 percig kis lángon főzzük.
Ha elkészült, botmixerrel pürésítjük, majd beleöntjük a tejszínt, és még egyet forralunk rajta.
Fényezett pulykamell sült zöldségágyon
Hozzávalók
Máz
- 4 gerezd fokhagyma;
- 5 cm gyömbér;
- 4 dkg vaj;
- 2 ek szójaszósz;
- 2 ek narancslekvár (helyettesíthető más savanykás lekvárral);
- 1 narancsból nyert narancslé;
- 2 ek barna cukor.
Hús
- 1 kg pulykamell;
- só ízlés szerint;
- bors ízlés szerint;
- 4 ek olívaolaj.
Sült zöldségek
- 2 közepes db sárgarépa;
- 4 közepes db cékla;
- 2 közepes db piros kaliforniai paprika;
- 1 db padlizsán;
- 1 közepes db cukkini;
- 1 közepes db póréhagyma (vörös, ill. lilahagymával is helyettesíthető);
- só ízlés szerint;
- bors ízlés szerint;
- provence-i fűszerkeverék ízlés szerint;
- 1 szál rozmaring (elhagyható, ha nem jutunk hozzá).
Elkészítés
Máz
A felolvasztott vajon megfuttatjuk az összezúzott fokhagymát, hozzáadjuk az apróra vágott gyömbért, miután illatozik, rászórjuk a barna cukrot, és halványra karamellizáljuk.
Hozzáadjuk a narancslekvárt, a szójaszószt és a narancslét, majd kevergetve alaposan összeforraljuk, ha kész félretesszük.
Hús
A pulykamellet 3-4 nagyobb darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és pihentetjük, amíg a zöldségeket feldaraboljuk.
Pihentetés után felhevítjük az olajat, és a nagy húsdarabokat minden oldalukról körbepirítjuk, majd félretesszük.
Sült zöldségek
A felsorolt zöldségeket megmossuk, meghámozzuk, és nagyobb hasábokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk őket, ízlés szerint szórhatunk rá provence-i fűszerkeveréket, egy olívával kikent tepsiben elterítjük, és jól összeforgatjuk.
A zöldségekre elhelyezzük a húsdarabokat, amelyek lekenünk a mázzal.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 10 percenként kanalazunk rá a mártásból. Időnként forgatunk a húsdarabokon, és addig sütjük őket, amíg belül omlósra, kívül fényesre és pirosra sülnek, és nagyjából a máz is elfogy.