Kevesebb tartós tejet iszunk

A tavaly bevezetett áfacsökkentést ki kellene terjeszteni a magas hőfokon kezelt tejekre is - véli a Tej Terméktanács elnöke. Mélykuti Tibor szerint így növekedhetne a hazai tejek aránya a piacon.

Számos országban törvény tiltja a nyers tej fogyasztását - mit köszönhetünk egy 19. században élt francia mikrobiológus-kémikusnak? Részletek itt.

A kétéves válság utáni felépülés jegyében telt 2017 mind a tejpiac egészét, mind az egyes piaci szereplők szintjét tekintve - mondta el a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Mélykuti Tibor. Kifejtette, hogy a felvásárlási árak és a tejtermékek átadási árai is növekedésnek indultak, a piaci helyzet stabilizálódott. A tavalyi évben kismértékben ugyan, de növekedett a tehénállomány is.

Az elmúlt évben visszaesett az UHT tejek iránti kereslet
Az elmúlt évben visszaesett az UHT tejek iránti kereslet

Hozzátette ugyanakkor, hogy a főbb tejtermékek belföldi értékesítésében a tavalyi év mérlege nem kifejezetten pozitív. A fogyasztói folyadéktej, azon belül is a legnagyobb arányt képviselő 1,5 százalék zsírtartalmú UHT tej belföldi értékesítésében például jelentősnek mondható, 12 százalékos visszaesés volt tapasztalható az előző évhez képest.

A Tej Terméktanács elnöke szerint a tavalyi áfacsökkentés hatása pozitív volt, de mivel a magyar folyadéktejpiacon meghatározó UHT és ESL tejekre nem terjedt ki, az idehaza értékesített tejek csupán 16-18 százalékát érintette. Az áfacsökkentést jelen formájában nem érzik meg a jellemzően UHT tejet vásárló nagycsaládosok és kisnyugdíjasok - mondta Mélykuti, aki szerint fontos lenne, hogy már az idei év második felétől az összes fogyasztói folyadéktej része lehessen az áfacsökkentésnek. Így a hazai tejipar még tovább tudná növelni az UHT piacon a hazai tejek arányát.

Mi a különbség az UHT és az ESL tej között? Hogyan képesek a dobozos tejek akár hetekig, hónapokig elállni? Részletek itt.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Közepesen felhős idő valószínű. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. Az északi szelet nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos széllökések. Hajnalban 5, 13, délután 13, 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra