A mizofónia (nem összekeverendő a mizofóbiával , ami a szennyeződésektől való rettegés – a szerk.) a görög gyűlölet (misos) és hang/zaj (phoné) szavak összetétele, tehát szó szerint a zajok/hangok gyűlöletét jelenti. Az állapot leírására ugyanakkor egy másik kifejezést is szoktak használni: szelektív hangérzékenység szindróma. Akárhogyan is nevezzük, a lényeg az, hogy aki mizofóniás, az bizonyos hangokat – hangerőtől függetlenül – nagyon nehezen tolerál.
Az érintettek jellemzően a légzéshez és az étkezéshez kapcsolódó hangokra érzékenyek, vagyis például a rágásra, a csámcsogásra, a cuppogásra, a nyelésre, a köpésre, a szürcsölésre, a lihegésre, a szipogásra és a krákogásra. De sok mizofóniásnak a fogcsikorgatás, a körömrágás hangja, a nejlonzacskó zörgése vagy a csoszogás is elviselhetetlen. Az erős érzelmek mellett viszont fizikai reakciók is megjelenhetnek az ellenérzést kiváltó hangok (triggerek) hatására: összerándulhatnak az izmok, ökölbe szorulhatnak a kezek, akár hányinger is kialakulhat.
A triggerek átvehetik az uralmat az érintettek élete felett
Nincs egyértelmű álláspont arról, hogy a mizofónia egy neurológiai, vagy inkább egy pszichés probléma-e, az mindenesetre szinte biztosra mondható, hogy a triggerhangok gyakran korábbi negatív vagy traumatikus események hatására válnak elviselhetetlenné. Azt pedig már sikerült is bebizonyítania egy kutatócsoportnak, hogy a mizofóniások agya kissé másképpen van huzalozva, mint a többieké. A tudósok úgy vélik, hogy az irritáló hangok túldolgoztatják az agy érzelemszabályozásért felelős területét, a limbikus rendszert, ráadásul ez a terület az egészséges agyhoz képest erősebb összeköttetésben van az emlékek felidézéséért felelős agyi területtel.
Az irritáló hangok hatására egyébként sokszor öntudatlanul is fülbefogással, a helyszín elhagyásával, vagy akár agresszióval reagálhatnak a mizofóniások. Nem nehéz tehát megtippelni, hogy ez a szelektív hangérzékenység mennyire befolyásolja az érintettek mindennapjait. Jellemző ezekre a személyekre, hogy leginkább egyedül esznek, messziről kerülik az éttermeket, illetve gyakran fülhallgatóval és zenével, esetleg füldugóval próbálják kizárni a zavaró hangokat. De azt, hogy milyen küzdelmeken mennek keresztül hétköznapi helyzetekben is, ők maguk tudják a legjobban elmesélni, ezért az alábbiakban mizofóniások beszámolóiból mutatunk részleteket.
„Az egyetlen megoldás az lenne, ha megsüketülnék”
Ryan, akinek a történetét a Misiphonia Institute oldalán osztották meg, halmozottan hátrányos helyzetben van. Hangérzékenysége mellett átlagon felüli hallással is rendelkezik, így egy hangmagassággal a normál hallástartomány felett és alatt is hall mindent. Ráadásul két családtagját is érinti a Tourette-szindróma (ismétlődő, irányíthatatlan mozgásokkal és hangadásokkal járó idegrendszeri betegség – a szerk.), így az otthoni légkör valóságos rémálommá tud válni számára. Mint írja, eleinte csak a rágás hangja zavarta, az viszont annyira, hogy inkább elment máshová, ha tudta, hogy nemsokára rajta kívül más is enni fog az adott helyiségben. Aztán később, amikor egyetemre ment, rohamosan megszaporodtak a triggerhangjai: a madárcsiripelés, a körmök kopogtatása, a tollak csattogtatása, a falon átszűrődő bármilyen zaj, a szipogás és a torokköszörülés is elviselhetetlenné vált. És ezek csak azok az ingerek, amelyeket konkrétan meg is nevezett – elmondása szerint ugyanis még sokáig tudná folytatni a felsorolást.
„Tulajdonképpen mondhatom azt, hogy odáig fajult a mizofóniám, hogy minden ismétlődő hang kiborít. Olyan, mintha állandóan éber lennék, és a fülem szünet nélkül csak a triggerhangokat „keresné”. Már csak fejhallgatóval, fehér zajt hallgatva tudok aludni. A barátaim és a családom pedig már annyira ismerik a „ha nem hagyod abba, megöllek”-nézésemet, hogy elég csak rájuk pillantanom, azonnal abbahagyják, amit csinálnak, és bocsánatot kérnek, hogy már megint valami zavaró hangot adtak ki. Aztán persze mindig rosszul érzem magam, mert nem kellene bocsánatot kérniük olyan normális cselekvéseikért, mint például az evés. Az eszemmel tudom, hogy nem kellene változtatniuk a viselkedésükön, hiszen nem szándékosan idegesítenek engem, azonban a triggerelés pillanatában csak arra a zavaró hangra tudok figyelni, és ha nem megyek el onnan azonnal, akkor elvesztem az eszemet és kiborulok. (…)
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
„A magányt könnyebb elviselni, mint mások társaságát”
Bill is a Misiphonia Institute oldalán számolt be személyes tapasztalatairól. Ő azt írja , amióta csak az eszét tudja, mindig is mizofóniával küzdött. Már kisgyerekként is kiborította a közelében lévő emberek légzésének vagy evésének hangja. Visszaemlékezése szerint a közös családi étkezések mindig szorongással, haraggal, megbántottsággal voltak tele, rajta pedig gyakorta eluralkodott az önutálat és az elhagyatottság érzése. Egyetemista éveit pokolként élte meg, szinte megőrült az iskolatársai állandó szipogásától, rágózásától, köhögésétől és csoszogásától. A képzés vége felé már be sem járt az óráira, inkább egyedül vagy egy közeli barátjával tanult.
„A diagnózis új perspektívába helyezte az életemet. Már egészen elfeledkeztem az étkezéssel járó szorongásokról, az önutálatról, és a bátyám arcáról, amit akkor vágott, amikor dühösen, gyűlölködve néztem rá. Persze utáltam is magam emiatt, senki sem érdemel ilyen tekinteteket. Végül magányosan éltem le az életem nagy részét, az egyedüllétet ugyanis könnyebb elviselni, mint mások társaságát. Voltak ugyan fontos emberek az életemben, de végül mindig a mizofónia nyert” – mesélte a most már 50 feletti férfi. Hozzátette, tudja, hogy nagyon nehéz lehet a körülötte élőknek alkalmazkodni az ő rigolyáihoz, de ő is rengeteget küzd a mai napig.
„A mizofónia egy meteor”
A Misophonia International oldalán is számos személyes történetet megosztottak már az érintettek. Egy 17 éves lány például egy esszét írt túlérzékenységéről . Ebben egy téli napról mesél – arról a napról, amikor először vette észre, hogy nem tudja elviselni a náthás padtársa szipogását, pedig korábban nem zavarták különösebben az ilyen hanghatások. „Egy ártatlan szipogás volt, de teljesen felborította az addigi boldog, szivárványos-egyszarvús belső világomat. A szipogás abban a pillanatban olyan volt, mint egy meteor, amely hevesen nekicsapódik egy gyanútlan bolygónak. A Hold és a csillagok ragyognak az égen, és nem is sejtik, szerencsétlen bolygó mit él át éppen: a meteor tüzes rémuralmat hozott, és csupán törmelékeket hagyott maga után. Amikor pedig a bolygó felsikolt fájdalmában, hirtelen a Hold és a csillagok is abbahagyják a ragyogást. Az említett bolygó én vagyok, a meteor pedig egy rendellenesség, amelyet mizofóniának hívnak.” A lány beszámolója szerint egy szakember segítségével sikerült a törmelékekből felépítenie egy új bolygót, és az időnként újra támadó meteorok (a triggerhangok) azóta már nem végeznek akkora pusztítást, „csupán néhány karcolást és égési sérülést hagynak maguk után”.
A kognitív terápia reményt adhat
Az állandó füldugóviselés és zenehallgatás, illetve a társaságkerülés kétségtelenül a leghatékonyabb mód arra, hogy a mizofóniásokban csökkenjen a triggerhangok által gerjesztett feszültség. Ez az elkerülő viselkedés azonban csak a dührohamok és rosszullétek megelőzésére jó, magát a hangérzékenységet nem tudja mérsékelni – az ugyanis egy sokkal nehezebb feladat. Egyes kutatások szerint sokat segíthet a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a stresszkezelő technikák elsajátítása és alkalmazása, valamint a rendszeres jógázás és meditálás is.
Hatékony eszköz lehet a kognitív viselkedésterápia is, amely hatására megváltozhat az érintettek triggerhangokra adott ösztönös reakciója. Léteznek továbbá olyan klinikák is, amelyek kifejezetten a mizofónia kezelésére specializálódtak. Ez a videó például egy ilyen intézet kéthetes terápiás programját mutatja be.
Ezekben az intézményekben hangterápiával, a limbikus rendszer „átprogramozásával”, valamint pszichológiai tanácsadással segítenek az érintetteknek, hogy elviselhetőbbé váljanak az irritáló hanghatások, illetve megpróbálnak pozitív érzéseket is kapcsolni az adott zajokhoz.
Ez is érdekelhet
Magyarországon sajnos ilyen klinika működéséről egyelőre nem tudunk, a többi terápiás lehetőséget azonban mindenképpen érdemes kipróbálni.
