Mégsem olyan jók az omega-3 zsírsavak

Az omega-3 étrend-kiegészítőknek nincs számottevő szerepük a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében - állítja egy új kutatás.

Az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők mégsem védik úgy a szívünket, mint korábban a szakemberek hitték. Több mint százezer ember egészségügyi adatait elemezve kiderült: egy az ezerhez az esélye annak, hogy az omega-3-készítmények jelentős egészségi előnyökkel járnának - idézte a BBC hírportálja .

Mennyi halat kell ennünk és miért? Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kevés hal fogy - jóval kevesebbet fogyasztunk belőle az ajánlatosnál. Pedig a hal - mint táplálék - jó tulajdonságait hosszan lehet sorolni. Kattintson a részletekért!

Halat azért továbbra is fontos fogyasztani

Az elemzés során főként az omega-3 tartalmú étrend-kiegészítők hatását vizsgálták, a halfélék fogyasztását kevésbé. Az omega-3 elnevezésű zsírok közé tartozik az alfa-linolénsav (ALA), melyet a szervezet nem tud előállítani, de megtalálható a növényi olajokban, a dióban, a mogyoróban és hüvelyesekben is. Ide tartozik az eikozapentoén-sav (EPA) és a dokozahexoén-sav (DHA), melyeket a szervezet az ALA-ból elő tud állítani, de halakban, halolajban is megtalálható.

Mégsem tesznek olyan jót a szívnek az omega-3 étrend-kiegészítők?
Mégsem tesznek olyan jót a szívnek az omega-3 étrend-kiegészítők?

Lee Hooper, a kutatás vezetője, a Kelet-Angliai Egyetem tudósa elmondta, átfogó és szisztematikus elemzésük adatai hosszú időn át tartó vizsgálatokra, emberek ezreire vonatkoznak, ezért biztosak abban, hogy a közkeletű hiedelemmel szemben az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők nem védik a szívet, nem csökkentik sem az agyvérzés , sem a halálozás kockázatát. "A legmegbízhatóbb tanulmányok egybehangzóan kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítőknek csak kis hatásuk van a szív- és érrendszeri egészségre, vagy egyáltalán nincs rá hatásuk" - magyarázta.

Tom Sanders, a londoni King's College táplálkozáskutatója és a Heart UK alapítvány tiszteletbeli elnöke a BBC-nek ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a friss tanulmány eredményei alapján nincs szükség arra, hogy megváltozzanak a helyes táplálkozás irányelvei, melyek a halfogyasztásra buzdítanak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra