Szokások, amik veszélyesek a középkorúakra

Sajnos azon, hogy a testünk változni kezd, ahogyan egyre idősebbek leszünk, nem tudunk változtatni. Az anyagcsere lelassul, a hormonok változnak, az izommennyiség és a csontok szilárdsága is lecsökken. Ezeket elkerülni nem lehet, azért viszont tehetünk, hogy a folyamatok ne legyenek gyorsabbak, súlyosabbak a kelleténél, például azzal, ha elkerüljük az alábbi szokásokat.

Étteremben evés

Bár házon kívül ebédelni, vacsorázni nagyon kellemes dolog, nem biztos, hogy jó ötlet is. A középkorúaknak, akiknek a gyerekei már nagyok, esetleg ki is repültek, több alkalmuk van eljárni otthonról, sokszor az anyagi lehetőségeik is jobbak. Csakhogy több kutatás is igazolja, hogy szinte minden ember többet eszik, ha étteremben étkezik, mint otthon, ami nem tesz jót a vonalaknak.

Mindennapi szokások, amik károsíthatják a középkorúak egészségét
A kutatások szerint többet eszik az, aki étteremben étkezik, mint az, aki otthon

Túl kevés folyadék

A víz létfontosságú a testünk megfelelő működéséhez, és bizonyos esetekben, mikor éhesek vagyunk, és enni szeretnénk valamit, valójában szomjúságot érzünk. Ezért is érdemes mindig meginni egy pohár vizet, ha étkezések között megéhezünk, mert így elkerülhetjük, hogy túlegyük magunkat .

Túl sok alkohol

Ha valaki szeret alkalmanként meginni egy pohár bort a vacsorája mellé, azzal nincs semmi gond. Csakhogy a borban (és az alkoholban általában) sok a kalória és a cukor. Ráadásul kutatások igazolják, hogy azok, akik étkezéskor alkoholt fogyasztanak, hajlamosabbak többet enni is. Éppen ezért a középkorúaknak az alkohollal is érdemes fokozottan mértékletesnek lenni.

Helytelen táplálkozás és életmód

Az étkezések közötti nassolást érdemes egészséges ételekkel megoldani, ehhez viszont fontos tisztában lenni azzal, hogy mi az, ami valóban egészséges. A müzliszeletek, fehérjeszeletek például szinte mind rengeteg cukrot tartalmaznak. A legjobbak a nyers zöldségek, gyümölcsök, mértékkel az olajos magok és az alacsony zsírtartalmú tejtermékek. Ezen felül pedig törekedni kell arra, hogy minél több rostot fogyasszunk - ez segít kordában tartani az étvágyat, és mozgásban tartja az emésztést. Emellett nem szabad elfeledkezni a rendszeres testmozgásról, amely ebben a korban a lassuló anyagcsere miatt kiemelten fontos.

Forrás: brightside.me

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra