Vigyázzunk a szívünkre. Ezek a mikrotápanyagok segíthetnek

Egy átfogó tanulmány szerint az alábbi mikrotápanyagok bevitelére érdemes odafigyelni, ha szívünkön viseljük szívünk egészségét.

Korábbi tanulmányokból már kiderült, hogy az antioxidánsok jótékonyan hatnak a szívre, valószínűleg azért, mert csökkentik a szívbetegségek kialakulásához hozzájáruló stressz hatásait. A WebMD cikke szerint azonban egy nemrég megjelent tanulmány szerzői arra jutottak, hogy az antioxidánsokat – például omega-3 zsírsavakat, folsavat és koenzim Q10-et – tartalmazó étrend-kiegészítők jó hatással lehetnek szívünk egészségére. 

Átfogó tanulmányuk elkészítéséhez a kutatók csaknem 900 tanulmány eredményeit, így összesen nagyjából 900 ezer alany adatait nézték át, és megállapították, hogy a mikrotápanyagok némelyike csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke vagy a halálozás kockázatát, míg másoknak látszólag nem volt hatásuk erre, megint mások pedig potenciálisan károsnak tűntek.

szív egészsége, mikrotápanyag, étrend-kiegészítők
Egyes mikrotápanyagok bevitelére érdemes odafigyelni, ha szívünkön viseljük szívünk egészségét. Fotó: Getty Images

Ezek segíthetnek megőrizni szívünk egészségét

A kutatócsoport tagjai szerint az alábbiak rendszeres bevitelével sokat tehetünk szívünk egészségének megőrzéséért.

Azt írják, érdemes a halakban, a diófélékben és a növényi olajokban is megtalálható omega-3 zsírsavakat, illetve a szintén növényi olajokból, diófélékből és magvakból nyerhető omega-6 zsírsavakat is rendszeresen pótolni. Javasolják továbbá, hogy figyeljünk a folsav, a magnézium, a cink, a koenzim Q10 és az L-arginin nevű aminosav pótlására is – ez utóbbit olyan fehérjékben gazdag élelmiszerek fogyasztásával is bevihetjük, mint például a halak, a vörös húsok, a csirkehús, a szója, a tejtermékek, a bab vagy a gabonafélék. Nyáron pedig egy nem esszenciális aminosav, az L-citrullin miatt is érdemes sok görögdinnyét enni.

Az úgynevezett alfa-liponsav is fontos mikrotápanyag lehet szívünk egészségének védelme szempontjából. Ez egy antioxidáns, amely a szervezetben természetes módon termelődik, és az élelmiszerekben is megtalálható. Aki odafigyelne a bevitelére, annak érdemes vörös húsokat, sárgarépát, céklát, spenótot, brokkolit és burgonyát is fogyasztani. A kutatók kiemelték a melatonin fontosságát, illetve a növényi alapú polifenolok, mint a katechin, a kurkumin, a flavanol, a genistein és a kvercetin szívbarát szerepét is.

Az omega-3, a folsav és a koenzim Q10 hatásai

A tanulmány szerzői szerint a felsorolt mikrotápanyagok közül sok csökkentette a vérnyomást, a koleszterinszintet és az inzulinszintet is. Az omega-3 zsírsavat tartalmazó kiegészítőkről azt mutatták ki, hogy 7 százalékkal csökkenthetik a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozást, 14 százalékkal a szívkoszorúér-betegséggel kapcsolatos eseményeket és 15 százalékkal a szívroham rizikóját. A folsavtartalmú étrend-kiegészítők kapcsán azt írták, ezek 16 százalékkal csökkentették a stroke kockázatát, a koenzim Q10 pedig 32 százalékkal mérsékelte a szívelégtelenségben szenvedő betegek összes halálozását.

Egyes teafajták különösen jót tesznek a szívünknek, de nem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, mire kell figyelni, hogy maximálisan kihasználhassuk az italok pozitív egészségügyi hatásait.

Melyek a nem előnyös vagy semleges mikrotápanyagok?

A fentiekkel szemben a béta-karotin-tartalmú étrend-kiegészítőkről azt írták, hogy 9 százalékkal növelték a stroke kockázatát, 10 százalékkal az összes halálokot, és 12 százalékkal a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozást. Végül pedig azt is hozzátették, hogy eredményeik tanúsága szerint hosszú távon a C-, a D- és az E-vitamin, valamint a szelén nem mutatott hatást a szív- és érrendszeri betegségek kimenetelére vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázatára nézve.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra