A fogvesztés leggyakoribb oka

Fogaink bizonyos külső ingerekre fájdalommal reagálhatnak. Ilyenkor fogérzékenységről beszélünk, ami azon túl, hogy egy rendkívül kellemetlen állapot, fontos figyelmeztető jel is. Éppen ezért a struccpolitika nem megfelelő válasz erre!

Fogaink belsejében idegek és erek húzódnak meg, amiket a dentinnek hívott, apró csatornákkal átszőtt szövetréteg vesz körül. Ezt kívülről a fogkorona területén egy kemény zománcos felület, a fognyaknál pedig az ínyünk hivatott védeni. Normális esetben tehát egy jól elzárt belső rendszerről beszélhetünk, ami ugyanakkor a külső védőrétegek sérülése esetén kapcsolatba kerülhet a külvilággal, ez pedig fájdalmat okoz. A kellemetlenség ilyen esetekben hideg vagy meleg ingerek, édes vagy savanyú, sós, esetleg mentolos ételek és italok, érintés vagy a levegővel való érintkezés hatására is jelentkezhetnek.

Ami szinte mindenkit érint

A fogzománc kopásához számos tényező hozzájárulhat, így például a nem megfelelő fogmosási technika. Nem szerencsés ugyanis, ha túl erősen, túl sokáig vagy túl gyakran súroljuk fogainkat, továbbá a kemény sörtéjű fogkeféket is érdemes inkább közepes vagy puha szálúra cserélni. Bizonyos fogorvosi beavatkozások szintén eredményezhetnek átmeneti fogérzékenységet. Ezek között említhető a fogkő levétele, a fogcsiszolás vagy éppen a fogfehérítés . Az éjszakai fogcsikorgatás ugyancsak előidézhet károsodást fogaink felületén.

A világ legelterjedtebb betegségei között tartjuk számon a fogszuvasodást, amely becslések szerint a világ lakosságának 95 százalékát érinti valamilyen mértékben. A probléma akkor áll elő, ha a fogak ásványianyag-tartalma csökkenni kezd, aminek következtében a zománc fokozatosan elvékonyodik, majd áttörik.

A fogérzékenység alaposan megkeserítheti a beteg mindennapjait
A fogérzékenység alaposan megkeserítheti a beteg mindennapjait

Bár a fogszuvasodás önmagában nem okoz fájdalmat, a kinyílt dentincsatornák okán jelentkező érzékenység viszont figyelmeztető jel arra, hogy javasolt felkeresni egy fogorvost. Kezelés nélkül ugyanis a szuvas lyuk behatolhat egészen a fogidegig, ami már kínzó fájdalommal jár, végső soron pedig gyökérkezelést tehet szükségessé, vagy akár a fog elvesztését eredményezheti. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy még a legkisebb lyukat is szakember tömje be a lehető legrövidebb időn belül.

A foghullás egyik leggyakoribb oka

A fogíny és a fognyaki tájék érzékenysége lehet a rendszerint a helytelen, nem kellően alapos szájápolás nyomán kialakuló fogínygyulladás korai jele is, amely idővel - főként felnőtteknél - megtámadhatja az állkapocs csontállományát, a gyökérhártyát és a cementet. Az összefoglalóan fogágybetegségeknek nevezett problémakör a népesség mintegy háromnegyedénél jelentkezik valamilyen életkorban! A stressz, az alkoholfogyasztás és a dohányzás egyaránt olyan tényezők, amelyek növelik a kockázatot.

Hogyan kell jól fogat mosni? Részletek itt.

A gyulladást követően a fogíny - a szövetek elhalása miatt - visszahúzódhat a fogakról ami a fogak kilazulásához, végül pedig azok kihullásához vezet. Ilyenkor már ínysorvadásról, más néven parodontózisról beszélünk.

Összességében elmondható, hogy a fogérzékenység megjelenése mindenképpen egy jó indok arra, hogy felkeressük fogorvosunkat. Így megőrizhetjük fogaink egészségét, sőt, még a jégkrémeknek, forró teáknak sem kell kényszerű búcsút mondanunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +6 °C
Minimum: +0 °C

Általában borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös marad az idő, időszakosan azonban vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet - főként a déli, délkeleti tájakon. A szitálás, ónos szitálás mellett a nap első felében az ország északkeleti vidékein gyenge eső még előfordulhat, majd ott is csökken a csapadék esélye. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de néhol ennél akár enyhébb is lehet az idő. Ma kettős fronthatás várható, egy mediterrán ciklon érkezése miatt.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!