Mitől (nem) fehér a fog?
A fog természetes színe nem hófehér, hanem enyhén sárgás-szürkés, világos csontszín. Az egészséges fogsornak sem a vakítóan fehér szín az ismérve, hanem az egyenletesen világos árnyalat, foltok, elszíneződések, eltérő színű fogak nélkül. Miután azonban a fogak színe egyénileg igen eltérő lehet, és valamiért - talán, mert a szemfehérje és a fiatal tejfogak színéhez hasonlítjuk -, mindig mindenki a legfehérebb árnyalatokat tekintette a legszebbnek, és ilyet szeretne. Már az ókori Egyiptomból is vannak rá bizonyítékok, hogy különféle fogfehérítő módszerekkel igyekeztek mosolyukat fehérebbé varázsolni. Ma, a fogfehérítés virágkorában az eddig fogpótláshoz és fehér tömés készítéséhez használatos fogszínskálát egyre többször a fogfehérítés eredményének mérésére használják.
De nézzük, mi csúfítja el a csontszínt? Először is erősen sárgás a fogkő és foglepedék. Idővel szürkés elszíneződésűek lesznek azok a fogak, amelyekből kipusztult az ideg. A zománc sérülése mentén rozsdabarnás csíkok jelzik a baktériumtelep és szuvasodás területét. A csontfogak színét a fogállomány képződésekor szedett gyógyszerek, főként az embrionális korban és az 5-8 éves kor között a szervezetbe jutott antibiotikumok közé tartozó tetraciklin-származékok is befolyásolhatják. A múló idő és korosodás a fogak sötétedését hozza magával.
A színváltozást mindjárt a fogváltáskor megfigyelhetjük. A vakítóan fehér gyöngyökként sorakozó tejfogakat általában sárgás árnyalatú csontfogak követik. Harminc éves kor fölött pedig már látható a fog szövetében bekövetkező szerkezetváltozás és a fogzománc kopásának hatása; jobban átlátszik az alatta lévő, sötétebb dentinállomány. Elszíneződést okozhat a fogzománc sérülése is. A használat is elszínezi a fogakat. Ezen nem szabad aggódnunk, elvégre azért vannak, hogy együnk velük.
A színes ételek kellenek szervezetünknek. Gondoljunk csak a répa narancsos béta-karotinjára vagy az antioxidánsban gazdag piros levű gyümölcsök hadára, amit minden orvos és táplálkozástudós előszeretettel ajánl fogyasztásra. Nem ehetünk állandóan csak tejbegrízt! A mértékletes tea- és kávéivás vagy vörösborfogyasztás sem ítélhető el. Olykor a fogszínező gyógyszerek szedése elkerülhetetlen. Egyedül a dohányzás az a fogszínező tényező, amihez nem kellene annyira ragaszkodni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mindennapi fogfehérítés (?) - avagy, első a tisztaság
Az otthon elérhető fehérség a tisztaságon alapul. Ha a fog tiszta, lepedék- és fogkőmentes, már esztétikusan fest. Más kérdés, hófehér lesz-e, mint a reklámokban. Sok mindent ki lehet próbálni, de az első szempont a fogak egészsége legyen. Ha a fogfehérítés gondolata e szellemben fogan meg, akkor otthoni erőfeszítéseink sem fogorvosi konzultáció nélkül történnek.
A rendszeres, legalább napi kétszeri, alapos fogmosás alapvető, de a fog mélyebb réseiben lévő elszíneződés megszüntetését és valódi fehérítést nem várhatunk. Ezért fordulunk további ígéretek felé. A fehérítő rágógumik "csak" tisztítanak. A drogériákban kapható "fehérítő" szerek, fogkrémek apró csiszolószemcséket, ún. abrazív anyagokat tartalmaznak, amik a smirglihez hasonlóan csiszolják a fogfelszínt, és távolítják el a lerakódásokat, az ételmaradékot, foglepedéket. Közülük azért nem mindegyik javasolható minden további nélkül. Nagyjából minden ötödik kellően hatásos s egyben ártalmatlan is. A nátrium-lauryl-szulfátot és lineáris alkil-benzol-szulfonátot (LAS) tartalmazók erősen irritálják az ínyt. A triclosan fertőtlenítőszer pedig dioxin-nyomokat tartalmazhat - állapították meg különböző tesztek.
A "fehérítő" fogkrémeket fogorvosi rendelőben is tesztelték. Akrillapokat fogkrémes fogkefével dörzsölve kiderült, hogy kevés kivételtől eltekintve általában ugyanúgy karcolják azokat, mint a fehérítést nem ígérő fogkrémek. Semmivel sem hatékonyabbak, és meg sem közelítik a fogorvosok által használt polírozó pasztákat. Ez nem feltétlenül baj, hiszen így senki nem suvickolja le otthon fölöslegesen a fogzománcát, és nem keletkezhetnek durva karcolások sem, amik hajlamosítanak az újabb lepedékek lerakódására. Minden esetre plusz pénzeket nem ér meg, reményekre sem jogosít, fehérítést valójában nem végeznek.
Hogy mennyire sikerül fogunkat tisztán és fehéren tartani, az életmódunkon és táplálkozásunkon túl függ a fog eredeti színétől, nyálképződésünktől és az egyéni fogkőképződési hajlamtól.
A fogfehérítés feltétele...
a fogak tisztasága, ezért a fogorvos is professzionális fogtisztítással kezdi, mely alkalmat ad arra, hogy a fogorvos - szó szerint - tisztán lásson fogaink állapota felől. Először rendbe hozza, betömi, kezeli fogainkat, hogy a fehérítő kezelés során minél kevésbé legyen érzékeny a fog. A professzionális fogtisztítás során eltávolítanak minden szennyeződést a tömések és koronák széléről, a fogközökből, fognyakról és a foggyökér elérhető felszíneiről, azaz mindenhonnan, ahol pusztán fogkefével nem boldogulunk.
Elsőként általában úgynevezett ultrahangos depurátor segítségével lazítják föl, és távolítják el a lepedéket és a fogkövet, majd nagy nyomású vízsugárban levegő és só, többnyire kalcium-karbonát por keverékét juttatják a fogfelszínre. A fognyak érzékeny lehet. Ezt követően a fogakat polírkefével és pasztával polírozzák, amivel a tömések és koronák széleit is teljesen belesimítják az eredeti fogzománcba, hogy a felszín sima legyen, ne telepedhessenek meg rajta újra baktériumok. Utolsó lépésként a fluoridkezelés során koncentrált fluoridgéleket és lakkokat hordanak fel a fogakra, melyek megakadályozzák a fogállományból az ásványi anyagok távozását.
A zománc savakkal szemben is ellenállóbb lesz, kevésbé indul rajta szuvasodás. A 30-70 percet igénybe vevő kezelésta féléves, éves fogászati ellenőrzés alkalmával elvégeztethető. Utána a fogak sokkal fehérebbnek hatnak. Ha további világosításra van szükség, immár eldönthető, milyen módszerrel érdemes belevágni.
A fehérítés kémiája
A fogak eltüntethető sárgás színét nagyrészt az élelmiszerekből származó színes, szerves anyagok, az ún. kromogének adják. Színesek, mert telítetlen kettős kötéseikkel fényt tudnak megkötni. A peroxidokkal szemben e vegyületek nem stabilak, hatásukra alkoholokra és szerves savakra esnek szét, amelyek immár kioldhatók, kimoshatók a fogzománc anyagából, a zománcprizmák közül.
A hidrogén-peroxid (H2O2) XIX. század eleji felfedezés, a francia Louis Jacques Thénard vegyész nevéhez fűződik. 1861-ben használták először fogkőeltávolításra, 1884-ben pedig fogfehérítésre, majd 1918-tól már a mai elven hővel és fénnyel együtt alkalmazva próbálták fokozni belőle a reakcióhoz fontos oxigéngyökök felszabadulását. Alapvetően két anyagot, a gyengébb és rendszerint kisebb koncentrációban alkalmazott karbamid-peroxidot, és az erősebb, maximálisan 35%-os töménységben használt hidrogén-peroxidot használják; előbbit elsősorban fogorvos irányította otthoni, utóbbit a rendelőben végzett fehérítésre. A módszerek a felvitt anyagok koncentrációjában, a felvitel módjában és a hordozóanyagban különböznek.
Orvosnál vagy otthon?
A fogorvosi rendelőben rövid idő alatt, az úgynevezett "power bleaching" esetében már egy, amúgy legfeljebb három kezelés alatt koncentrált géllel végzik el a fehérítést. Az oxidálószertő speciális oldattal védik meg az ínyt. Az oxidációs reakciót hővel vagy fénnyel gyorsítják. Miután a hőkezelésről kiderült, hogy jobban irritálja a fogbelet, mint amennyire serkenti a reakciót, egyre inkább kiszorul az eszköztárból. Helyette általában a hideg fénnyel végzik az aktiválást. Az alkalmazott lámpa lehet halogén vagy ún. fotopolimerizációs lámpa, led, plazmaív-lámpa, ultraibolya vagy lézer fényt kibocsájtó. A fogfehérítő reklámokban fellelhető hangzatos angol nevű módszerek többnyire az alkalmazott aktiváló fény fajtájában különböznek. Újabban ózont is használnak az oxidációhoz, és az ultrahangos rezgés katalizáló hatásával érnek el nagyon jó eredményeket.
A belső fehérítést a fogsor egy-egy, rendszerint gyökérkezeléstől elszürkült, bebarnult fogának fehérítésére találták ki. A fogkoronába láthatatlan helyen lyukat fúrva igen koncentrált, 32-35%-os peroxidos fehérítő anyagot helyeznek. Néhány nap után a fog kifehéredik. Ekkor eltávolítják a fehérítő szert, majd tömést készítenek a lyuk helyére.
Az otthoni fogfehérítést az 1980-as évek végétől kezdték bevezetni, és lett egyre népszerűbb. A módszer lényege és kémiai háttere megegyezik a fogorvos által csinált fehérítéssel, de lassúbb, mivel kevésbé koncentrált peroxidos géllel és hosszabb idő alatt történik. Jóllehet így a hatóanyag ínyvédelem nélkül sem okozhat marást és sérülést, az érzékenyebb fogúakat jobban megviseli. A páciens a fogsorra készített műanyag-sínpárt kap, valamint hozzávaló peroxidos gélt, amit 12-30 napon át, naponta kétszer egy-egy órán át kell a fogon tartani, illetve naponta éjszakára felhelyezni.
A fehérítés az egyéni adottságoktól és a módszertől függően 2-8 árnyalatnyi világosítást ígér a fogszínskálán. Hatása lassan, fokozatosan tűnik csak el, 2-3 évig biztosan kitart, amennyiben helyesen karbantartják, melyhez az alapos fogmosáson túl félévente otthoni fogfehérítés is tartozik. Ha a fogak ezen úgynevezett vitális fehérítő eljárásokkal nem világosíthatók, vagy formájuk, összevisszaságuk is megoldandó, akkor a fogak látható oldalára vékony, szép fehéres színű porcelánhéjat ragasztanak.
Kell-e veszélyekkel számolni?
A fogorvosoktól általában megnyugtató választ kapunk arra a kérdésre, hogy árthat-e a fogállománynak a fogfehérítés. A fogak szervetlen állományát képező hidroxil-apatit kristályokat a peroxidok alapvetően nem bántják, így nem károsítják a fogzománcot, a fogszövetet és a fogbelet, a cementet, valamint a fogpótláshoz és töméshez használt anyagokat sem. Egy biztos, nem pusztán felületkezelésről van szó.
Minden fogfehérítő eljárás valamiképp hatással van a fog belső szerves állományára, és az alkalmazott szertől, valamint annak koncentrációjától függően a fogínyt is igénybe veszi. Természetesen minél egészségesebb az íny és a fog, annál kevésbé. Bár nincs hatás mellékhatás nélkül, a fehérítés kíméletes a foggal, a fogzománc igénybevétele pedig az úgynevezett remineralizációval az ásványi anyagok visszapótlásával, a fluoridkezeléssel ellensúlyozható.
Nagy dózisú hatóanyag használatánál, illetve 10%-os peroxidos oldatnál 28-72 órás behatási időnél kimutattak némi elváltozást a fog felszínén, illetve egyes tömőanyagoknál. Ilyen hosszú ideig azonban a kísérletben is csak az emberi szervezeten kívül alkalmazták a módszert, a mindennapi gyakorlatban nem adódnak ilyen körülmények.
A hosszú távú klinikai tapasztalok alapján elváltozás, ha van is, nem jelentős, károsodásnak aligha nevezhető. A fog nem kopik, vagy szuvasodik jobban. Sőt, a fehérítés inkább pozitív hatású, amennyiben egyrészt a "becsalogatja a fogorvoshoz" azokat is, akik amúgy tartanának mindenféle fogorvosi kezeléstől. Másrészt az oxidáló fehérítőanyagok kimondottan kedvezőek a szájhigiéné szempontjából; antibakteriális hatásúak, s mint ilyenek csökkentik a fogszuvasodás és az ínygyulladás veszélyét.
A peroxidok erős oxidálószerek lévén elvben sebeket felmaródásokat okozhatnak az ínyen. A veszély az alkalmazott koncentrációval arányos. Ez ellen viszont nagyon hatékonyan védhető az íny. Sérülésnek nem szabad előfordulnia. Felmerülhet a karbamid-peroxid-gél lenyelése is, de ez csak akkor okozna gondot, ha százszor annyit sikerülne "megenni", mint amennyit egyszerre föl kell hordani.
Kellemetlen meglepetések
Saját szakállunkra már csak azért sem szabad és érdemes fehérítést végezni, mert a tömések, pótlások színét és állagát a fehérítés nem vagy nem feltétlenül jó irányban befolyásolja; a kompozittömések felpuhulhatnak, az amalgámból higanygőzök szabadulhatnak fel, a metakrilát bázisú tömések megsárgulnak. Az idegnélküli fog pedig egyszerűen sötétebb marad.
Végeredményben tehát a ragyogó fehér fogsor helyett, furcsán foltos mosoly nézhet vissza a tükörből. A fogorvos számol ezzel, így ő a tömések cseréjét, az alkalmazott tömőanyagokat és fogpótlások karbantartását össze tudja hangolni a fehérítéssel, hogy a végeredmény valóban esztétikus legyen. Ezen felül gondot okoz, ha a fogak, fognyakak és az íny érzékenysége, ami elsősorban az otthoni fehérítésnél jelent kellemetlenséget. Nagyon ritkán emiatt mondanak le róla.
Csak a választás járhat kínnal
A fehérítés technikája tovább tökéletesedik, egyre kisebb koncentrációkkal is mind hatékonyabb, gyorsabb, s főként kényelmesebb, kevesebb érzékenységgel, néha már-már fájdalommal járó lesz. Már ma is felsorolhatatlanul sok változata ismeretes. Hogy végül kinél melyik, az otthoni vagy fogorvos által végzett, s ezeken belül is pontosan melyik módszer mellett döntenek, azt nem elsősorban orvosi szempontok döntik el.
Meghatározó például a fogak érzékenysége - otthon kicsit többet kell szenvedni a szépségért. A másik szempont a hatékonyság. Az egyik otthon végzendő fogfehérítő módszereket elemző vizsgálat szerint például az 5,5-6,5%-os hidrogéperoxidos kezelés a fehérítés szempontjából hatékonyabbnak bizonyult, mint a 10%-os karbamid-peroxidos gél. Viszont értelemszerűen az erélyesebb oxidálószer és a nagyobb peroxid koncentráció több kellemetlenséget okoz. Valójában azonban az ár dönt. A vastagabb pénztárcájúak a kényelmesebb és gyorsabb rendelői fehérítés mellett döntenek.
Ha már most szeretné kipróbálni, akkor az alkalmazott peroxid-koncentrációra, a behatás idejére, az alkalmazott katalizáló módszerre, az ínyvédelem módjára, no és persze az árra is feltétlenül kérdezzen rá. Lehetőleg olyan fogorvost és rendelőt válasszon, ahol nem egyetlen eljárásra esküsznek, hanem ismerve a teljes palettát segítenek az Ön számára optimális megoldás megtalálásában.
Ez is érdekelhet
További hasznos tudnivalókat olvashat a fogfehérítésről Dr. Várnagy Évával készített interjúnkban .
Legjobban: