Fogápolási szokások, amelyek ártanak

A fogszuvasodás emberek millióit érinti világszerte, így gyakorlatilag népbetegségnek számít. Ez azonban nem véletlen: gyakran úgy károsítjuk a fogainkat és fogzománcunkat, hogy észre sem vesszük.

A legnagyobb fogápolási bakik

Sokan közvetlenül étkezés után mosnak fogat , pedig ez egy kifejezetten káros szokás - különösen akkor, ha valamilyen savas ételt fogyasztottunk. Ha szeretnénk megőrizni a fogaink épségét, akkor fontos, hogy az étkezés és a fogmosás között mindig teljen el legalább 30 perc. A megfelelő szájhigiéniában fontos szerepe van annak is, hogy elég gyakran cseréljük-e a fogkefénket. Az ajánlások szerint három havonta érdemes újat venni. Ám ha már korábban azt vesszük észre, hogy a kefe sörtéi elgörbültek és szétállnak, akkor ne várjunk tovább: vásároljunk újat.

fogmosás, fogápolás, fog- és szájápolás, fogápolási szokások, helyes fogmosás, fogszuvasodás megelőzése
Közvetlenül étkezés után tilos fogat mosni! Fotó: iStock

Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a fogkefe nem öli meg a szájban található baktériumokat, épp ellenkezőleg: megtelepedhetnek rajta. Ha tehát betegek vagyunk, akkor a gyógyulás után érdemes kidobni a fogkefénket és egy újat vásárolni, hogy elkerüljük az újrafertőződést. Ügyeljünk arra is, hogy a mi fogkefénk ne érintkezzen máséval, ha betegek vagyunk, különben nagyon könnyen megfertőzhetjük a családtagjainkat is.

A helyes fogmosás titkai

Mi történik velünk, ha nem mosunk fogat? A válaszért kattintson ide!

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Naponta legalább kétszer ajánlott fogat mosni, ám az sem mindegy, hogy mennyi ideig sikáljuk a fogainkat, ha igazán alaposak szeretnénk lenni. A szakértők szerint alul és felül is mindkét oldalon 30-30 másodpercig, azaz összesen 2 percig kell tartania a fogmosásnak ahhoz, hogy hatékony legyen. Arra is érdemes figyelni, hogy ne dörzsöljük túl erősen a fogainkat, azzal ugyanis nemcsak a fogzománcunkat károsítjuk, de a fogaink is sokkal érzékenyebbé válnak majd. Azzal kapcsolatban, hogy számunkra milyen a legmegfelelőbb fogkefe, érdemes kikérni a fogorvosunk tanácsát.

Miután átsikáltuk a fogainkat a fogkefével , öblítsük ki a szánkat - de vizet soha ne nyeljük le, hanem köpjük ki. Már önmagában ez az apróság is 25 százalékkal csökkentheti a fogszuvasodást. Nagyon fontos továbbá, hogy az esti fogmosás után már ne együnk semmit, és vízen kívül ne igyunk mást. Már egy egyszerű tea elfogyasztása is károsan hathat a fogainkra.

Fotó: brightside.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra