Fogfehérítés (2)

Nemcsak bőr- és szemszínünk adottság, hanem alapvetően fogaink fehérsége is. A világító fehér fogak is lehetnek szuvasodásra hajlamosak, és a kissé sárgásabbak is lehetnek teljesen egészségesek.

Nemcsak bőr- és szemszínünk adottság, hanem alapvetően fogaink fehérsége is. A világító fehér fogak is lehetnek szuvasodásra hajlamosak, és a kissé sárgásabbak is lehetnek teljesen egészségesek. A két dolog között nincs közvetlen összefüggés. A fő cél fogaink egészségének megőrzése, így elkerülhetők azok az elszíneződések is, amelyek a fogromlás miatt következnének be, de fogaink fehérségéért ennél többet is tehetünk.

Az elszíneződés okainak széles palettája

Az öröklött tulajdonságokon túl - egyeseknél a maradó fogak eleve sötétebbek - a gyermek fejlődésének körülményei is befolyásolhatják fogainak árnyalatát. A terhesség alatt az anya által és a fogfejlődés idején a gyermek által elfogyasztott gyógyszerek, különösen az antibiotikus hatású tetraciklinek ilyenek. Viszonylag közismert, hogy az óvodáskorban rendszeresen fogyasztott fluorid-tabletta túladagolása maradandó sárgás csíkokat hagyhat a fogakon.

Az egészséges fogakat erőteljesen sárgítja a dohányfüst, a kávé és a tea, de valamennyi intenzív színű étel, a vörösbor vagy a pirospaprika is.

Elszíneződést, szürkés árnyalatot okozhatnak az elöregedett tömések, ugyanígy a gyökérkezelés utáni fog sem marad olyan fehér, mint korábban.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Csillogó fehér fogak... - reklámfogás vagy valóság?

Ha nem is lesz mindenkinek egyformán hófehér a fogsora, több színárnyalatnyi világosítást lehet elérni a megfelelő fehérítési módszerrel. Természetesen az eredmény nemcsak a fog eredeti színétől függ, hanem attól is, hogyan reagál a fog szövete a kezelésre. Van, akinek könnyebben fehéríthetők a fogai, néha sokkal kisebb a különbség, mint azt az ember szeretné.

A fehérítő-módszerekben közös, hogy hatóanyaguk behatol a fogak porózus anyagába, és onnan oldja ki a színező anyagokat. Ugyanúgy tud bejutni a fogba, akár a színanyagok. Ebből következik az is, hogy a fogfehérítés sohasem kínál végleges megoldást. A színt is karban kell tartani, a kezeléseket bizonyos időnként meg kell ismételni. A megfelelő, fogorvos által elvégzett fehérítés általában évekig hatásos.

Otthon vagy a fogorvosi rendelőben?

Itt is, ott is. A legegyszerűbb a fehérítő vagy "whitening" fogkrémek használata. Nos, ezek közül a német Test magazin tanúsága szerinte nem mindegyik és nem egyformán váltja be a hozzá fűzött reményeket, de kétségtelen, hogy vannak közöttük nagyon jók, amelyek jól eltávolítják a fogra rakódott elszíneződést és megakadályozzák a fogkőképződést, eredményesen segítik a fehér szín megőrzését. Ahol a fogkrém már nem tud segíteni, ott a fogorvosi segítséggel otthon vagy a rendelőben végzendő fehérítés jelenthet megoldást.

A fogorvos először pontosan megállapítja az elszíneződés jellegét és okát. A szuvas fogakat a fogfehérítés előtt kell ellátni, viszont a fogpótlásokkal és a kozmetikai célú töméscserékkel érdemes megvárni a procedúra végét. Így már a kifehéredett fogakhoz tudunk majd színt választani.

A fogfehérítést mindig megelőzi a fogzománcon kívül lerakódott elszíneződések, a fogkő eltávolítása, vagy szükség esetén a polírozás. Sópolírozáskor nagy nyomású víz, sűrített levegő és só segítségével polírozzuk és valamelyest fehérítjük a fogakat. A fogkő-eltávolítás leggyakrabban ultrahangos módszerrel történik.

A részben otthon végezhető fehérítéshez a fogorvos lenyomatot vesz a páciens fogairól. Erre a mintára a fogtechnikai laborban egy vékony, átlátszó kis fóliasín készül, ami tökéletesen illeszkedik a páciens fogsorára. A sínben kis helyet hagynak a fogfehérítő anyag számára. A géllel megtöltött sínt éjszaka célszerű hordani. Az eljárásnak fogorvosi ellenőrzés mellett kell történnie, lévén maguk az anyagok is csak fogorvosi rendelőben hozzáférhetők.

Szinte minden esetben már az első éjszaka után érzékelhetően fehérednek a fogak. Általában a harmadik napon már jelentős a fehéredés, amely ekkor kissé lelassul. Nyolc, tíz nap alatt az esetek túlnyomó többségében elérhető a kívánt hatást.

Ha a rendelőben történik az élő fogak fehérítése, a különbség annyi, hogy jóval töményebb a fogfehérítő gél koncentrációja. Az anyagot nagyon gondos izolálás után a fogorvos viszi fel a fogakra, és hő vagy fény segítségével aktiválja. A módszer előnye, hogy nem kell éjszaka sínt hordani. Létezik olyan módszer is, amikor a rendelőben tartózkodás ideje alatt - 1-2 óra - van a páciens fogán a sín.

Nincs reménytelen eset!

Ha igen nagyfokú az elszíneződés vagy a kezelt még fehérebb fogakat szeretne, akkor jön szóba - elsősorban a front- és kis őrlőfogakon - a porcelánhéjak elkészítése, ami egészséges fogakra ajánlott, viszont a fog bizonyos fokú "sérülésével" . Ilyenkor a zománcban meg kell csiszolni a fog felszínét, az eredmény viszont gyönyörű. Nagy töméssel ellátott vagy sérült fogakra porcelánkorona, illetve hídpótlás ajánlott.

Természetesen nemcsak az egész fogazat fehérítése lehetséges. Egyes fogcsoportokat, fogakat külön is kezelhetünk, amire pl. gyökérkezelt fogak esetében lehet szükség. Bizonyos fokig más módszert igényel az elszürkült, gyökérkezelt fogak fehérítése, ami a rendelőben, több kezeléssel történik. Első lépés a fedőtömés eltávolítása, a gyökértömés lezárása, majd a fog koronai részének kifehérítése igen tömény oldattal plussz hő vagy -fény segítségével. Ezeknek a fogaknak a fehérítése is kombinálható otthoni módszerrel. Az utolsó kezelés alkalmával zárja le a fogorvos a fogat a megfelelő színű fedőtöméssel.

Maguk a hidak és tömések nem fehéríthetők, azokat a fehérítés után a kialakult új színhez kell, hogy elkészítsék.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra