Fogselyem: többet árt, mint használ?

Több gondot okozhat a fogselyem használata, mint amennyit használ, ha rosszul használjuk - állítja Robin Seymour, a Newcastle University egyik professzora. Pedig alapjában véve kifejezetten hasznos eszközről van szó, ám ha rosszul csináljuk, épp az ellenkezőjét érjük el vele.

A fogselymezés, állítja Seymour professzor, olyan szintű ügyességet igényel, amellyel sok ember egyszerűen nem rendelkezik, mert ahelyett, hogy eltávolítanák a plakkokat, szinte ráhúzzák az ínyre . Ez pedig az utolsó dolog, amit a fogselyemmel el szeretnénk érni.

Gyakorta “fűrészelnek” az emberek a selyemmel, hogy eltávolítsák a fogkövet , ám ezzel nemcsak hogy feleslegesen bajlódnak, de még az ínyüket is károsítják.

A fogselymezés olyan szintű ügyességet igényel, amellyel sok ember egyszerűen nem rendelkezik

A közhiedelem, miszerint a fogszuvasodást fogselyem használatával megelőzhetjük, nem minden esetben támasztható alá egyértelműen. Gyerekeknél az előnyök kimutathatóak, felnőtteknél kevésbé. Miért? Kattintson! A harmadik hiba, állítja a szakértő, hogy az emberek egyszerűen nem használják a fogselymet: bármilyen gyakran is mondják a fogorvosok ezt az embereknek, a felmérések szerint körülbelül az emberek 17 százaléka vallja azt, hogy heti 3-4 alkalommal használja. Az előbbiekkel összevetve pedig az is egyértelmű lesz, hogy az a 17 százalék sem csinálja előírásszerűen.

Kérdés tehát, hogy fogainkat hogyan tudjuk védeni, ha nem használunk fogselymet, vagy épp nem jól. Első körben, mondja Seymour professzor, érdemes elektromos fogkefét használni, amelynek fejét legalább 4, de legfeljebb 6 hetente lecseréljük. Emellé tanácsos egy fogközi kefét használni, majd a fogmosás végén alkoholmentes szájvízzel kiöblíteni a szánkat.

Érdemes arra is gondolnunk, hogy akár bal-, akár jobbkezesek vagyunk, mindig lesz a szájüregünkben egy olyan pont, ahol kevésbé tudunk tisztogatni, mert ott fordítjuk meg a fogkefét : ez balkezeseknél a jobb felső, jobbkezeseknél a bal felső régió.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: hazánk északnyugati felén inkább eső, zápor, míg a déli, délkeleti tájakon záporok, zivatarok - utóbbiak kialakulására délutántól számíthatunk, melyeket helyenként felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra