Megéri a beültetett fog, ha drága is?

Egyetlen fog pótlásától a teljes fogatlanság megszüntetéséig terjednek a fogbeültetésben rejlő lehetőségek, az eljárás bevállalása ugyanakkor a magas költségek miatt gyakran elgondolkodtatja a pácienseket. Vajon megéri kifizetni a méregdrága árat?

A módszer alapját egy kívül és belül is menetes, biokompatibilis műgyökér adja. Ezt az állcsontba ültetik be, amellyel néhány hónap alatt képes összeépülni. Az implantátumba egy hermetikusan illeszkedő, leginkább egy lecsiszolt fogra hasonlító felépítő fejet tesznek, a becsontosodást követően erre kerülhet majd fel a korona, de híd alappilléreként is szolgálhat.

Az így elkészült végeredmény optimális esetben igen tartós lesz. A nemzetközi adatok szerint elenyésző azon példák száma, amikor az implantátum kiesett a helyéről , és ezek is rendszerint a páciens hibájából adódtak, vagy esetleg abból, ha egy orvos kevés gyakorlattal vagy nem elég jó technológiával vállalta a munkát.

Erős dohányosok, drog- és gyógyszerfüggők, túlzott alkoholfogyasztók nem kérhetik a fogpótlást. Vannak ugyanis kivételes esetek , amikor nem végezhető el az implantátumok beültetése.

Megterheli a pénztárcát

Összességében kiváló renoménak örvend a fogbeültetés, ez azonban talán el is várható egy olyan eljárástól, amely - forintban számolva - öt számjegyű kiadásokba veri igénylőjét. Persze, általánosságban elmondható, hogy többféle implantátum is kapható a különböző gyártóknak hála, de az is igaz, hogy a palettán vannak minőségi és kevésbé megbízható termékek egyaránt. Amennyiben tehát valaki a fogbeültetés mellett dönt, nem biztos, hogy jól jár azzal, ha mindenáron az olcsóbb kivitelezésre törekszik.

A fogbeültetés akár fiatalabb korban is megoldás lehet az elvesztett fogak pótlására
A fogbeültetés akár fiatalabb korban is megoldás lehet az elvesztett fogak pótlására

Ami a pénzügyi oldalt illeti, a csavaros implantátum, a felépítő fej és maga a fogmű külön-külön is tetemes összegekbe kerül, a számlát pedig csak növeli, ha csontpótlásra is szükség van a beültetéshez. A végső ár az egyéb kezelési költségekkel együttesen több százezer forint is lehet.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Költségekhez igazodó előnyök

Amennyire drága azonban az eljárás, annyira hasznos is a mindennapok során. A fogbeültetés alsó korhatárát az állcsontfejlődés befejeződéséhez igazítják, ennek megfelelően akár a fiatalabb korban elvesztett fogak pótlására is ugyanúgy alkalmazható a módszer. Az esztétikai cél nyilvánvaló, de ezen túlmenően is akad terület, ahol előnyökkel járnak az implantátumok.

Fontos ugyanis megemlíteni, hogy az állcsont használaton kívüli részei hajlamosak az elsorvadásra, felszívódásra. Ha azonban a beültetett fog által ismét hat rájuk a rágóerő, úgy meggátolható a nem kívánt folyamat, megőrizve ezáltal a csont egészséges vastagságát és szélességét.

Szintén az előnyök között lehet említeni, hogy amennyiben egyetlen fog szorul csupán helyettesítésre, a beültetésnek hála nem kell a szomszédos fogakat is lecsiszolni egy esetleges híd felhelyezéséhez. Ez utóbbi eljárással a sorvégeken lévő hiányokat egyébként sem lehet megszüntetni. Sőt, 7-8 implantátum használatával a teljes fogatlanságnak is búcsút mondhatnak az érintettek - a protézisek jelentette nehézségek és kényelmetlenségek nélkül.

A titánból készülő fogimplantátumok megfelelő szájhigiéniával gyakorlatilag egy életen át elkísérik viselőjüket, míg a koronák és hidak nagyjából 10 évente szorulnak cserére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra