610 kilós férfié a világ egyik legdrasztikusabb fogyása

Így fest most a férfi, aki egykori súlyának közel 90 százalékát leadta: a Mosolygós emberként is emlegetett Khalid 610 kilóról 63.5 kilóra fogyott.

Az egyik legdrasztikusabb súlycsökkenést, amit valaha feljegyeztek, egy Khalid bin Mohsen Shaari nevű szaúd-arábiai férfinak sikerült elérnie. Súlya a 610 kilót is elérte, addigra már az ágyát sem tudta elhagyni. Ez az állapot három évig tartott az életében, amikor elhatározta, hogy segítséget kér. Felhívása nagyon sok emberhez eljutott, végül 2013-ban a változást nem kisebb előkelőség kezdte el megszervezni Khalid életében, mint Szaúd-Arábia uralkodója, Abdullah király.

Több mint 540 kilót fogyott a Mosolygós ember

Az extrém túlsúlyos fiút úgy tudták az otthonából kimozdítani, hogy az épület egyik falát eltávolították, Khalidot kiemelték, majd egy repülőgéppel vitték kórházba.

Ott mintegy 30 egészségügyi dolgozónak kellett együtt dolgoznia, egy targonca segítségével, hogy tudjanak segíteni rajta. Gyomor bypass műtéten esett át, valamint a túlsúly leadásának érdekében szigorú fogyókúrás programot kellett betartania.

Egy speciálisan tervezett kerekesszéket is építettek számára, amelynek a fizioterápiát és az aktívabbá válást is elkezdhette. Az eredmény pedig egészen döbbenetes volt: a fiú alig fél év elteltével testsúlyának felét leadta, végül pedig 63.5 kilóra fogyott.

2018-ban további beavatkozásokra volt szüksége, hogy eltávolítsák a felesleges bőrt a testéről. Ez gyakori eljárás, amikor valaki nagy mennyiségű súlyt veszít. Mert amikor a test tömege drasztikusan csökken, a megnyúlt bőr nem tudja követni a zsugorodást, így korrekcióra szorul.

A mára már 32 éves Khalid teljesen átalakult régi önmagához képest, és nemcsak testileg, hanem lelkileg is: még a kórházban kapta az őt kezelő egészségügyi dolgozóktól a Mosolygós ember becenevet, amire azóta csak még inkább rászolgált.

Érdekesség, hogy ő a második legnagyobb súlyú ember, akiről tudunk. Az első az amerikai Jon Brower Minnoch volt, aki 1400 fontot nyomott – ez 635 kilónak felel meg.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra