Boldogabbak leszünk attól, ha lefogyunk?

Azzal szakemberek és laikusok egyaránt tisztában vannak, hogy a fogyás jó hatással van az egészségünkre és a megjelenésünkre, arról azonban kevesebbet tudunk, milyen hatással van a súlyvesztés a lelki egészségre.

Egy a testi és a lelki állapot összefüggését firtató kutatásban 1979 elhízott és túlsúlyos személyt vizsgáltak meg. Úgy találták, hogy azok, akik 4 év alatt az eredeti testsúlyuk legalább öt százalékától megszabadultak (a kutatásban részt vevők 14 százaléka), fizikailag sokkal egészségesebbek lettek - azonban a hangulatuk rosszabb volt, mint azoknak, akiknek a testsúlya nem változott.

Az eredmények "kiigazítása" után (mely során kizárták azokat az eseményeket, melyek komolyan befolyásolhatták a résztvevők hangulatát) úgy találták, hogy a sikeresen lefogyók esetében 52 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy depressziós tünetek jelentkezzenek náluk.

A sikeres fogyókúra a lelki egészségre is hatással van

"Nem akarunk senkit lebeszélni arról, hogy fogyókúrára adja a fejét, hiszen a fogyásnak megszámlálhatatlan előnye van, mégis figyelmeztetni szeretnénk mindenkit, hogy a súlyvesztés nem jár azonnal boldogsággal" - mondta dr. Sarah Jackson, a kutatás vezető szerzője. "Aki diétázni kezd, annak fel kell készülnie a várható mentális kihívásokra és reálisan kell szemlélnie az eredményt is. A fogyáshoz rengeteg akaraterő kell , és bizony jó néhány élvezetes eseményről is le kell mondani. Ez mind negatívan befolyásolhatja a hangulatunkat."

Dr. Jackson mindenképpen további kutatásokat szeretne végezni a témában, de addig is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyáshoz nemcsak fizikai, de lelki támogatás is szükséges .

A kutatás eredményeiről a című szaklapban megjelent tanulmányban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra