Már nem a zsír a fő bűnös!

Megváltoztatták a tápanyagokra vonatkozó javaslatokat az amerikai táplálkozási szakértők: már nem tartják szükségesnek a zsírok jelentős korlátozását, és úgy gondolják, az alacsony zsírtartalmú diétáknak befellegzett.

Az elmúlt évtizedben több olyan kutatás látott napvilágot, melyekben az egészséges zsírok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival foglalkoztak. Nemcsak azt sikerült kideríteniük, hogy bizonyos zsírok és olajok csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, illetve, hogy az agyműködésnek is jót tesznek, de azt is, hogy az egészséges zsírok rendszeres fogyasztásának hatására kevesebbet eszünk az egyébként igen egészségtelen magas cukor-, só-, és finomított szénhidrát-tartalmú ételekből.

A szakemberek szerint az alacsony zsírtartalmú diéták divatjának is lassan vége. Ezek az étrendek igen károsak voltak abból a szempontból, hogy az egészséges zsírokban gazdag ételek helyett cukros fogásokból fogyasztottak többet a követői, ez pedig egyáltalán nem segített sem a fogyásban (vagy abban, hogy a leadott kilók ne jöjjenek vissza), sem pedig abban, hogy olyan betegségeket megelőzzenek, mint például a cukorbetegség. Ugyanakkor arra is egyre több bizonyíték van, hogy a zsírbevitel nincs hatással sem a koleszterinszintre , sem pedig a szívbetegségek kialakulására.

Miért nem egészségtelen a zsír?

A korábbi javaslatok szerint a napi elfogyasztott kalóriamennyiségnek csak maximum 35 százaléka származhatott zsírokból , ám a legújabb, 2015-ös ajánlásban más semmilyen felső határ nem szerepel, vagyis az amerikaik annyi zsírt fogyaszthatnak, amennyit csak szeretnének.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A növényi zsírok fontos kellékei a táplálkozásnak

A szakemberek szerint ezek az új ajánlások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az amerikaiak összességében egészségesebben kezdjenek étkezni. Például az igen egészségesnek tartott mediterrán és skandináv diétában egyaránt szerepelnek magas zsírtartalmú ételek, így olívaolaj, olajos magvak vagy zsírosabb halak .

Dr. Dariush Mozzaffarian, a Tufts University Friedman School of Nutrition Science & Policy intézetének dékánja szerint nem érdemes korlátozni a zsírfogyasztásunkat, de előnyben kell részesíteni a növényi alapú zsiradékokat, például az olívaolajat , az avokádót, a kókuszolajat és az olajos magvakat.

A szakemberek azt remélik, hogy ezzel a változtatással nemcsak az amerikaiak túlsúlya csökkenhet, de a cukorbetegek aránya is. Az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 140 millió felnőtt elhízott vagy túlsúlyos, és a gyermekek egynegyede is súlyproblémákkal küzd. Egyes becslések szerint az elhízással összefüggő betegségek évente 400 000 amerikai életét követelik, a megelőzéssel, gyógyítással és diagnosztikával összefüggő költségek pedig 117 milliárd dollárra is rúghatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra