Mentőövek

Mivel a rágcsálásnak sok érzelmi és egyéb oka is van, összegyűjtöttünk közülük néhányat, ötletet adva a védekezésre is.

Sokan vannak, akik napi táplálékszükségletüket - anyagcseréjük sajátos ritmusa miatt - több részletben veszik magukhoz, s mégsem híznak. Ezzel szemben nem kevés azok száma sem, akik éhségérzet nélkül, a bőséges mennyiséget tartalmazó főétkezések között is rájárnak süteményekre, ropikra, sajtra, csokira, felvágottra, szóval mindenre, amit találnak. Rágcsálnak kitartóan, és gyomruk semmit nem ért az egészből. A ráadáskalóriák pedig szorgalmasan növelik a testsúlyt.

Főleg a nőket vádolják a rágcsálás tényével, de ez nem igaz. Míg ők inkább az édességekre csapnak rá, a férfiak a pizzákban, húsokban, sajtokban élik ki fékezhetetlen vágyukat. Mi ennek a fiziológiai magyarázata? Minden alkalommal, amikor a szerotonin és az endorfin (agyi hormonok) nívója csökken, a nők teleennék magukat csokoládéval, ínyencségekkel. A férfiak viszont a tesztoszteron nevű hormon hatása alatt állnak, amely többek között az izmokat is duzzasztja. S hogy az izmok jól működjenek, fehérjére van szükség. Ezért fordulnak ösztönösen a húsok, felvágottak felé, amelyek sok fehérjét tartalmaznak. Mivel a rágcsálásnak sok érzelmi és egyéb oka is van, összegyűjtöttünk közülük néhányat, ötletet adva a védekezésre is.

Jelentős érzelmi sokk

Válás, haláleset, munkanélküliség vagy bármilyen típusú válás radikális változást idézhet elő táplálkozásunkban. Rosszul, összevissza étkezünk, s emellett rágcsálunk is, hogy csitítsuk bánatunkat. Sokszor alkohol is kerül a "rágcsa" mellé.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Javaslat:

Próbálja betartani a háromszori étkezést. Mozduljon ki otthonról, menjen emberek közé, találkozzon barátokkal, hogy ne a táplálék legyen az egyedüli "mentsvár".

Gyógyszerszedés

Többféle gyógyszer, például a kortizonból készültek, illetve származékaik a sósabb ízek felé ösztönöznek. Máskor az édes ízeket kívánjuk. Bizonyos antibiotikumok pedig egyenesen az éhségközpontra hatnak.

Javaslat: Ha kortizont szed, próbálja teljesen mellőzni a sót és a cukrot az első héten. Ha antibiotikum szedése miatt 2-3 kg túlsúlyra tett szert, azonnal próbálja azt leadni egy könnyebb fogyókúrával.

Erős fáradtság, kimerültség

A fáradtságtól kezünk, lábunk megduzzadhat, de ilyen hatás máshol is észlelhető. A reakció által az agy éhségközpontjában lévő ponderosztat nevű mirigy működése megváltozhat, ami miatt éhségérzetünk támad.

Javaslat:

Először is igyon egy nagy pohár vizet, mivel a fáradtság következtében a szervezetből túl sok folyadék távozik. Pihenjen, vegyen egy jó könyvet a kezébe. Ha a fáradtság hosszabb ideig tart, forduljon orvoshoz. Talán komolyabb oka van a kimerültségnek.

Dohányzás abbahagyása

A rágcsálás egyik fő okaként ismert. Részben helyettesíteni akarjuk valamivel a dohányzást. Egyébként minden elszívott cigaretta 14 kalóriát éget el szervezetünkben, ugyanis a cigarettafüst adrenalint szabadít fel, aminek zsírégető hatása van. Így érthetőbb, hogy miért hízunk, ha lemondunk a dohányzásról.

Javaslat: Foglalja le a száját és az orrát. Rágcsáljon cukormentes rágógumit, szagolgasson rendszeresen finom parfümöket, de még jobb, ha zöld almát.

Sportolás abbahagyása

Sportoláskor testünkben endorfin szabadul fel. Az endorfin olyan hormon, amely csökkenti az éhségérzetet. Ezért közvetlenül sportolás után nem vagyunk éhesek. Ha abbahagyjuk a rendszeres sportolást, felerősödik az éhségérzet.

Javaslat:

Ne hagyja abba teljesen a sportolást. Mozogjon rendszeresen, hetente kétszer-háromszor. Ez elég ahhoz, hogy ne kezdjen el feleslegesen rágcsálni.

Műtét után

Néha még egy kisebb műtét is oka lehet a rágcsálásnak, hát még ha eltávolítják valakinek a petefészkét. A nők ilyenkor - állítólag - "elveszített nőiességük" miatt fordulnak vigasztaló falatkákhoz.

Javaslat:

Figyeljen étkezési rendjére. Családtagjait, barátait kérje meg, hogy ne ínyencségekkel lepjék meg, inkább virágot vagy egy jó könyvet hozzanak látogatáskor.

Éjszakai munka

Ismert tény, hogy az éjszakai műszakban dolgozó ápolónők 2-3 kg-mal gyarapodnak nappali műszakban tevékenykedő társaikhoz képest. Az oka talán az lehet, hogy a melatonin nevű hormon az éjszakai ébrenlétek miatt rendellenesen kezd működni, s emiatt a rágcsálási inger fokozódik, s amit éjszaka eszünk meg, abból több hasznosul.

Javaslat:

Sajnos, az éjszakai műszak nem ideális az emberi szervezet számára. Egyen kukoricát, déligyümölcsöket. Levegőzzön, töltse fel tüdejét oxigénnel, menjen napfényre, mert ez mind serkenti a melatonin működését.

Unalom

Az unatkozás tipikusan a serdülők rágcsálásában játszik jelentős szerepet. Némely esetben a felnőtteknek is problémát okoz.

Javaslat:

Sétáljon, menjen áruházakba, butikokba, sportoljon. Próbálja magát lekötni: látogasson el gyakrabban színházba, moziba. Keresse fel a barátait.

Cukorbetegség

A cukorbetegnek sokkal nehezebb, mint másoknak, hisz a "cukor cukrot vonz", még nagyobbak a csábítások.

Javaslat:

Napi háromszori étkezés helyett ugyanazt a mennyiséget hat alkalommal fogyassza el. A csábítás így talán kisebb lesz.

Menstruáció előtt

Ilyenkor a nők kevésbé érzékelik az édes ízt, ezért megsokszorozzák az édességek fogyasztását.

Javaslat:

"Álljon bosszút" édességpótlókkal: jól édesítenek, és szinte semmi kalóriát nem juttatnak a szervezetbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra