Reggeli szokások, amik hizlalhatnak

Ha szeretnénk leadni pár kilót, érdemes átgondolni a reggeli rutinunkat, ugyanis lehetnek benne olyan dolgok, amik akadályozzák a fogyókúrát, sőt: súlynövekedéshez is vezethetnek.

A megfelelő napindítás fontos része az egészséges testsúly elérésének és fenntartásának. A Women's Health gyűjtése szerint az alábbiakon bukhat el a fogyókúránk.

Túl sokáig alszunk

Talán furcsán hangzik, de nemcsak a túl kevés, de a túl sok alvás is okozhat súlynövekedést. A PLOS One kutatása kimutatta, hogy azoknak az embereknek, akik rendszeresen több mint tíz órát alszanak naponta, magasabb a testtömegindexük , mint akik hét-kilenc órát töltenek alvással.

Sötétben készülődünk

Ha nem húzzuk el a függönyt vagy a redőnyöket, miután felébredtünk, és nem engedünk be fényt, az is negatív hatással lehet a súlyunkra. Egy kutatás szerint azoknak, akik a reggeli órákban nem érintkeznek a napfénnyel , magasabb a testtömeg-indexük, attól függetlenül, hogy mennyit esznek. Napi 20-30 perc napfény már elég lehet ahhoz, hogy ne kelljen emiatt aggódnunk, de a fény fontos, hogy a szervezetünk belső órája beindítsa az anyagcserét.

ébredés, fogyás
A szervezetünk működésének szüksége van napfényre, így könnyebben fel is ébredünk.

Nem ágyazunk be

A National Sleep Foundation kutatása szerint azoknak, akik minden reggel beágyaznak, 19 százalékkal pihentetőbb és regenerálóbb az alvásuk, mint azoknak, akik nem. Ennek az apró szokásnak ugyanis komoly pszichés hatása van – akik ragaszkodnak hozzá, azok könnyebben veszik rá magukat az egészséges életmódra, táplálkozásra és a rendszeres mozgásra is –, sőt még spórolni is jobban tudnak.

Nem állunk mérlegre

A Cornell Egyetem kutatói arra jutottak, hogy azok a diétázók, akik naponta mérik a súlyukat, könnyebben adják le a fölös kilókat, és sokkal ritkábban is híznak vissza. A méreckedésre pedig a reggel a legjobb időpont, mert ilyenkor a legalacsonyabb a súlyunk. Az ilyenkor mért értékek a legpontosabbak, így ha azt látjuk, hogy kicsit többet mutat a mérleg, mint szeretnénk, korrigálhatunk a diétánkon és az edzésünkön.

Nem reggelizünk

Több kutatás is kimutatta, hogy azok, akik napindításként elfogyasztanak egy tápláló és egészséges reggelit , napközben sokkal kevésbé hajlamosak a túlevésre, illetve a nassolásra. Ha pedig valaki édesszájú, érdemes reggel ennie valami édes ízű, de egészséges ételt, mert így jó eséllyel ebéd és vacsora után nem fog desszert után vágyakozni.
Mikor van a reggeli ideális időpontja? Miből mennyit együnk és igyunk? Minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk az ideális reggeliről .

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra