Van anorexiás férfi?

Az anorexia női betegségként híresült el, egy tanulmány szerint azonban a férfiak is szenvedhetnek tőle. Főként azok, akik az izmos test megszállottjai, mert az ő céljuk nem a soványság, hanem az izomtömeg növelése.

A kanadai kutatók becslése szerint az anorexiás betegek 10 vagy több százaléka lehet férfi. Sőt a homoszexuális férfiak körében ez az arány nagyobb.

"Tudjuk, hogy az anorexia legtöbbször a nőket érinti, de sokszor sem a szülő, sem az egészségügyi szakember nem veszi észre, hogy a fiú vagy a férfi is ebben a betegségben szenved" - magyarázza a tanulmány szerzője Dominique Meilleur, a University of Montreal pszichológusa, aki a kamaszkori étkezési zavarokat vizsgálja. - Az a probléma, hogy az anorexiával kapcsolatos vizsgálatok nem fókuszáltak eléggé a férfiakra, tehát nem tudjuk, hogy a betegséghez kapcsolt tünetek rájuk is ugyan úgy vonatkoznak-e, mint a nőkre - tette hozzá a kutató.

A női anorexia nervosa ellentettje, vagyis annak férfi megfelelője az inverz-anorexia. Ez ugyanolyan testképzavar, mert a férfi egész életét izmai gyarapítására áldozza. Ide kattintva többet is megtudhat!

Az egyik nagy különbség a nemek között a betegség tekintetében, hogy míg a nők hajlamosak az evés túlzott kontrollálására, a férfiak inkább a testmozgást az izomtömeg építését viszik túlzásba. Meilleur és kutatótársai 24 angol és francia tanulmányt vettek alapul vizsgálataikhoz, amiket 1994 és 2011 között folytattak le. A vizsgált 279 anorexiás férfi beteg a 11 és 36 éves korosztályból került ki. Mindegyik súlyos alultápláltsággal került kórházba.

A tanulmányok egy részében lejegyezték a betegek megállapításait saját magukról. A vizsgáltak egynegyedénél volt fontos tényező a súlygyarapodás. Ezeknek a betegeknek a fele félt attól, hogy gyarapodik a súlya és körülbelül ugyanennyien mondták, hogy elégedetlenek súlyukkal és fogyni szeretnének.

A tanulmányok harmadában rákérdeztek a testképre is. A kérdezettek közel kétharmada mondta, hogy nincs megelégedve testével és fogyásra , nagyobb izomtömegre vágyik.

A betegek egyötöde tájékoztatta a kutatókat a szexuális beállítottságáról. Közülük 13 százalék vallotta magát homoszexuálisnak .

Létezik férfi anorexia?

Gyakran egyéb mentális problémák is megjelentek. A férfiak és fiúk mintegy egynegyedének vizsgálták a mentális állapotát. Ezeknek a betegeknek, több mint a negyede küzdött depresszióval és közel 18 százalékuk szenvedett valamilyen formában egyéb rögeszmés zavartól. 11 százalékra volt tehető a kábítószer fogyasztók aránya.

Mindezen megállapítások új távlatokat nyitnak a férfiakat érintő anorexia okairól, lehetséges kezelési formáiról. Meilleur azt mondja, hogy meg kell vizsgálniuk a szexualitás és az izomzat kérdését, mert a nők célja, hogy minél vékonyabbak legyenek, ezzel szemben a férfiaké paradox módon az, hogy izmosabbak legyenek, vagyis nem feltétlen vékonyak, ezzel viszont nem érik el céljukat.

Lona Sandon, a University of Texas Southwestern Medical Center dietetikusa hangsúlyozta, hogy az étkezési probléma pszichológiai kérdés nem táplálkozási, de végső esetben ez a pszichológiai, szociális harc táplálkozási zavarokban nyilvánul meg. Azonban ez a diszmorfia "rossz testkép" nem vonatkozik mindkét nemre. "A kritériumok, amik alapján diagnosztizáljuk egy nőnél az anorexiát, nem felelnek meg a férfiak diagnosztizálásához. A férfiak inkább szálkásak szeretnének lenni, mint girhesek, ezért nem feltétlen lesz nagyon alacsony a testtömegük. Tehát további kutatásokra van szükség, ha megfelelően szeretnénk kezelni a férfi betegeket is" - mondta. A tanulmányt a Neuropsychiatry of Childhood and Adolescence szaklapban tették közzé.

Forrás: www.news.health.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra