Gyógynövények: minek köszönhetik hatásukat?

A gyógynövények iránti figyelmet a mai medicinák sem tudják csökkenteni: sokan bíznak a hagyományos ismeretekben, és használják a természet "patikáját" panaszaik kezelésére. A modern gyógyszeriparhoz is a gyógynövények vezettek. Nézzük, mitől hatékonyak!

Tágabb értelemben véve gyógynövénynek nevezünk minden olyan növényt, aminek a népi hit vagy éppen az orvostudomány gyógyító hatást vagy hatásokat tulajdonít. A legtöbbször a növények egyes részeit (például virágát, levelét, termését) használjuk fel gyógyászati célokra, és ebből vonjuk ki valamilyen módszerrel a hatóanyagot.

Őseink évezredekig a gyógynövények segítségével kúrálták panaszaikat, komoly tudásanyagot gyűjtve össze az évszázadok alatt, melynek nagy részét még ma is hasznosítjuk, sőt később is hasznosítani fogjuk. Jó tudni, hogy a modern gyógyszeripar fejlődését is a gyógynövények segítették. Egy angol orvos, Dr. Withering ugyanis megállapította, hogy a ödéma (folyadékgyülem) gyűszűvirág-kivonattal sikeresen kezelhető. Az azóta szívglikozidoknak elnevezett digoxin és digitoxin nevű anyagokat sikerült belőle kivonnia, amelyek a mai napig használatosak a szívelégtelenségek kezelése során.

Milyen hatóanyagokat találunk a gyógynövényekben?

A gyógynövények hatóanyagai - vagyis azon, biológiailag aktív anyagai, amelyek valamilyen hatást váltanak ki szervezetünkben - igen sokfélék lehetnek, minden bizonnyal még ma sem ismerjük az összest. A gyógyszerészek szerint a következő nagyobb csoportokról beszélhetünk:

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

  • Alkaloidok: általában bódító, fájdalomcsillapító, izgató és élénkítő hatású anyagok (anyarozs, beléndek, fecskefű, kender, mákgubó, maszlag, nadragulya, őszi kikerics).
  • Cserzőanyagok: gyulladásos bélproblémák esetén a bélnyálkahártya nyugtatására, valamint vérzéscsillapításra használják (tölgy, nyír, vadgesztenye).
  • Glükozidok: szívműködést szabályzó, izzasztó, vizelethajtó, hashajtó hatású anyagok (piros gyűszűvirág, tavaszi-héricsfű, gyöngyviráglevél).
  • Illóolajok: emésztést serkentő, gyulladásgátló anyagok (ánizs, borsmenta, cickafark, édeskömény, fodormenta, kakukkfű, kamilla, koriander, zsálya).
  • Keserű anyagok: emésztést segítő, étvágyjavító, gyomorerősítő hatásúak (benedekfű, ezerjófű, fehér üröm, kálmosgyökér, tárnicsgyökér).
  • Szaponinok: nyálkaoldó, felszívódást elősegítő, köptető hatású anyagok (iglicgyökér, kankalingyökér, szappangyökér).
  • Szénhidrátok: gyulladást csökkentő és bevonóanyagok (bodza, édesgyökér, gyermekláncfű, hársfavirág, papsajt, zilizgyökér).*

Forrás: wikipédia

Gyógyítsunk gyógynövényekkel!

Gyógynövényekről mindet meg tudhat a gyógynövénytárunkból , ahol név szerint és panaszok szerint is tud keresni! A gyógyszeripar fejlődésének volt olyan szakasza a XX. században, amikor azt gondolták, már nincs is szükség a gyógynövényekre, hiszen minden problémára tudnak ajánlani mesterséges készítményt. Ezek előnyét leginkább abban látták a gyógyszerészek, hogy ezek a készítmények "standardizáltak" azaz pontosan ugyanaz az összetételű hatóanyag és pontosan ugyanakkora mennyiségben van minden adag orvosságban, míg a gyógynövényeknél rengeteg tényező befolyásolja a hatás erősségét.

Ám a gyógynövényekkel való kezelés, a fitoterápia (a szó eredete a görög fyton - növény és therapeuein - gyógyítás szavakra vezethető vissza) sosem tűnt el teljesen, sőt a múlt század nyolcvanas éveinek végén új erőre kapott. Manapság is számos hivatalos gyógyszer - tabletta, oldat vagy kenőcs - tartalmaz olyan gyógynövényekből izolált anyagokat, amelyek hatásait klinikai kutatások bizonyítják. A fitoterápia éppen ezért nem áll szemben az akadémikus orvoslással, sokszor ugyanis ez is használja a gyógynövények erejét, más esetekben pedig hasznos kiegészítője lehet a ma már "hagyományosnak" nevezett gyógyszeres kezelésnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra