Sokkoló diagnózis
Annak, akivel az orvosa közli, hogy daganatot találtak a szervezetében, egy csapásra megváltozik az élete. A betegséghez való tárgyilagos hozzáállást Magyarországon régről gyökerező beidegződések is megnehezítik: a rákbetegség még mindig a legfélelmetesebb kórképként él a köztudatban. (Kicsit sarkítva: senki nem rohan megírni a végrendeletét, ha kiugróan magas vérnyomást mér a háziorvosa, vagy felhívja a figyelmét a jelentős túlsúlyára, pedig a statisztikák szerint legalább akkora esélye van ezekbe a körülményekbe belehalni, mint egy időben felfedezett, jól kezelt daganatos betegségbe.)
A sokkoló diagnózist ki-ki egyénisége, lelki ereje, mentalitása szerint veszi tudomásul. Van, aki kétségbeesik, összeomlik a csapás alatt, átadja magát a betegségnek, kelletlenül vesz részt a kezelésben, nem bízik a gyógyulásban. Ez szélsőséges esetben mély depressziót, a kezelés elutasítását is jelentheti, sőt, nemegyszer enni sem akar a beteg. Másokban - ez is teljesen normális reakció - először düh ébred, a "miért éppen én?" igazságtalanságát érzik, de ez sokszor átcsap a "csakazértis" típusú dacba, ami már sokkal egészségesebb, erőt adóbb életérzés.
Az érintett számára az a legjobb, ha a betegségét annak látja, ami: egy legyőzendő kórnak, amelynek legyőzésében nemcsak a szakorvosoknak, hanem legalább annyira neki magának van feladata. A gyógyuláshoz ugyanis a beteg és az orvosok teljes együttműködése adja meg a legjobb esélyt. A bizalom, a gyógyulásba vetett hit, annak erős akarása az egyik legfontosabb lépés a sikerhez!
Megőrizni az erőt
A beteg azzal járulhat hozzá leginkább a gyógyulásához, ha a kezelés során megőrzi jó testi-lelki állapotát, erejét. A fizikai erőnlétet a megfelelő, tápértékben dús, energiát adó táplálkozás biztosíthatja leginkább, a lelki erőt pedig a bajokon felülkerekedő, optimista, bizakodó életszemlélet. Ez a két dolog össze is függ: a súlyos betegeknél nemegyszer lelki tényezők okoznak táplálkozási zavarokat, amelyek aztán a fizikai leromláshoz is elvezethetnek. Nagy klinikai tapasztalatokkal rendelkező onkológusok állítják, hogy a daganatellenes kezelés okozta, rettegett mellékhatások - mint például a hányinger, a hányás, a hasmenés, az étvágytalanság, a fogyás, a fáradtság - jelentős része lelki eredetű.
A félelem a hányástól is okozhat hányingert
A kezelési eljárások közül talán a kemoterápia mellékhatásaitól félnek a betegek a legjobban. Így például a kezelés során fellépő hányinger, hányás az egyik legrettegettebb kísérőjelensége a terápiának, pedig a modern gyógyszerek mellett egyre ritkább és könnyebben elviselhető ez a mellékhatás, és nagyon jól csillapítható is. A hányinger elleni antiemetikumok a betegek nagy részénél megelőzik vagy legalábbis csökkentik ezt a kellemetlenséget. Étrendi változtatásokkal, az étkezés gondos időzítésével is sokat tehetnek ezért.
Nehezebben befolyásolható az a hányinger, amelyet nem fizikai, hanem lelki tényező vált ki. Sokan már a kezelésre menet, a kemoterápiára gondolva émelyegnek, vagy a hányingert kiválthatja akár egy, a korábbi kezelés során a kórházban érzett szag is. Pusztán a szorongás, a félelem a kezeléstől vagy annak mellékhatásaitól kiválthatja, illetve felerősítheti ezeket a tüneteket: a beteg szédül, émelyeg, hányingert érez, összeszorul a gyomra, hasmenés fogja el.
Kedvetlenül eszegetve
A rákbetegek egy részénél nemcsak a szorongás, a félelem, hanem a rosszkedvű étvágytalanság, az életkedv hiánya, a levertség, az önmagukkal és a világgal szembeni elégedetlenség okoz táplálkozási zavarokat. Vannak, akik teljesen átadják magukat a betegségtudatnak, és csak passzívan várják, hogy majd jóra fordulnak a dolgok, és az orvosok meggyógyítják őket. Ők azok, akik úgy érzik, testük cserbenhagyta őket, tükörbe nézni sem bírnak, túlzott jelentőséget tulajdonítanak azoknak az átmeneti testi változásoknak, amelyekkel a kezelésük esetleg együtt jár, például a hajhullásnak. Enni sem akarnak, nem akarnak megkockáztatni egy rosszullétet, különben is "minek?", "úgyis mindegy", stb. Sajnos, ezzel a hozzáállással a bajból még nagyobb baj lehet, hiszen az amúgy is igénybe vett immunrendszer a megfelelő, kalóriában és fehérjében gazdag táplálék híján még jobban lemerül, és nem tudja ellátni a feladatát.
Beszéljen róla, ismerje meg a betegségét!
A betegek számára nemcsak a daganatellenes kezelés, hanem a pszichés segítség is nagyon fontos. A félelmei, feszültségei jelentősen oldódnak, ha beszélhet róluk. A betegség tehát ne legyen a "nagy fehér elefánt", a tabutéma, amelyre gondolni sem szabad, hanem éppen ellenkezőleg: sokat segíthet, ha megismeri, mi ellen folyik a harc, mindent megtud róla, ha tisztában van azzal, mi zajlik a szervezetében, hogyan, mire irányul a kezelés, mi várható a továbbiakban.
Az ismeretlentől való félelem rosszabb, mint a reális helyzetlátás, tehát amit csak lehet, beszéljen meg a kezelőorvosával, és meglátja, oldódni fog a szorongása, derűsebben fogja a helyzetet látni, és a kellemetlen tünetek sem fognak olyan durván jelentkezni. A kezelésre várva sem érdemes a lehetséges mellékhatások miatt előre aggodalmaskodni, inkább terelje el a figyelmét beszélgetéssel, zenehallgatással, filmnézéssel, olvasással, kézimunkával, kreatív hobbival, bármivel. Több rákcentrumban működnek csoportos zenei vagy kreatív művészi terápiák is.
Engedje el magát!
A legnagyobb szüksége a pihenésre épp akkor van mindenkinek, amikor éppen egy súlyos betegséggel küzd. Tegye lehetővé, hogy oldódhasson a testi-lelki feszültsége! Ha eddig nem volt alkalma rá, most érdemes megtanulni, kipróbálni a relaxációs technikákat. Sokat segíthet a jóga, az agykontroll, a képzeletterápia, meditáció, a tudatos ellazítás, a ritmusos légzés, a szakszerű masszázs. Ne restellje igénybe venni, kérni pszichoterapeuta segítségét sem. Egy hipnózisban jártas szakember pedig a hipnózis alkalmazásával segítheti olyan mélyen ellazult állapotba, amely oldja a feszültséget, szorongást. Ha sikerül megszabadulnia a görcsös szorongástól, jobban esik az étel is majd, és elláthatja szervezetét mindazzal, amelyre az erőnléte fenntartásához, a betegség elleni harchoz szüksége van.