Fokhagymával a rák ellen

A fokhagymának akkor lesz igazán fokhagymaszaga, ha megsértjük a gerezdjét. Ugyanis a benne elkülönítve meglevő alliináz és alliin ekkor allicinné egyesül, és ez adja azt a félreismerhetetlen szagot.

De ez a vegyület nem csak erről híres, hanem arról is, hogy sejtpusztító hatása van. Csak éppen hamar elbomlik, tehát amikor megesszük, akkor már nem károsítja a sejtjeinket. Az izraeli Weizman Intézetben viszont éppen azt vizsgálják - már hosszú évek óta -, hogyan lehetne mégis megtartani a sejtölő hatását, vagyis a két alkotórészt valahogy a rákos sejtekben egyesíteni. Azt csinálták, hogy az alliináz enzimet egy antitesthez kapcsolták, és olyan egerekbe oltották, amelyeket emberi nyirokcsomó-rák sejtjeivel fertőztek meg. Az ily módon felfegyverzett antitestek rátapadtak a rákos sejtekre. És ekkor injekciózták be a másik alkotóelemet, az alliint. Az így létrejövő allicin három nap alatt a rákos sejtek 85-96 százalékát elpusztította.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra