A lencse így hat az egészségünkre

Tudjuk, hogy az év első napján fogyasztva a lencse az újesztendőre gazdagságot ígér. De azt kevesebben tudják, hogy az egészségünkre is kiváló hatással van.

A lencse az egyik legértékesebb és legkeresettebb hüvelyes hazánkban. Sokféleképpen elkészíthetjük: levesnek, főzeléknek, ragunak, vagy akár pástétomnak, szendvicskrémnek is.

Miért értékes élelem a lencse?

Ahogyan a többi hüvelyesnek, így a lencsének is magas a rosttartalma, így fogyasztása kisebb-nagyobb mértékű puffadással, gázképződéssel jár. Felhasználás előtt hosszú ideig tartó áztatással, valamint megfőzve, és szitán áttörve ezek a tünetek enyhíthetők. Néhány fűszer, mint például rozmaring, ánizs, kömény, koriander, kurkuma vagy citromfű, hozzáadásával is könnyíthetjük emésztését.

E kellemetlenséggel szemben viszont rostanyagai számos jótékony hatással rendelkeznek. Rendszeres fogyasztása segíti a vérnyomás normalizálását és a koleszterin ürülését a szervezetből, ezzel csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát. Lassú felszívódása miatt mérsékli a vércukorszint hirtelen megemelkedését és ingadozását, ezáltal enyhíti a cukorbetegek panaszait is. Az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket.

Fitoösztrogén (nemi hormonszerű vegyület) tartalma csökkentheti a változókor egyes tüneteit és a szívbetegségek kockázatát. Magas folsav- és vastartalma segíti a magzat fejlődését, ezért fogyasztása kifejezetten ajánlott a terhes anyukák számára is. Említésre méltó még a magas kalcium- és cinktartalma. Az utóbbi segíti a hajnövekedést és a sebgyógyulást, férfiaknál pedig fokozza a termékenységet.

A lencse az egyik legértékesebb és legkeresettebb hüvelyes
A lencse az egyik legértékesebb és legkeresettebb hüvelyes.

3 lencsés étel

Újévi lencsés zöldségragu tormával

Elkészítési idő: 1 éjszaka áztatás + 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 30 dkg lencse, egy éjszakára vízbe áztatva
  • 3-4 babérlevél
  • 1 mokkáskanál köménymag
  • 1 mokkáskanál koriandermag (őrölt is lehet)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 kiskanál só
  • 10 dkg vöröshagyma, apró kockákra vágva
  • 1 evőkanál szűz olívaolaj
  • 35 dkg sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 20 dkg zeller, gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 35 dkg kelkáposzta, laskára vágva
  • 1 ujjnyi tormagyökér, frissen reszelve
  • 1 evőkanálnyi aprított zöldpetrezselyem

A lencséről az áztatólevét leöntjük, friss vízben feltesszük főni, ha felforr, ezt is leöntjük. Ismét vízzel felöntjük, majd a babérlevelet, a köménymagot, a koriandermagot és a fokhagymát beledobjuk, a sóval ízesítjük, azután majdnem készre főzzük. A vöröshagymát egy kevés olajon megfonnyasztjuk, az összevágott sárgarépát, zellert, kelkáposztát és a majdnem kész lencsét hozzáadjuk, majd megpároljuk. Tálalás előtt tormával és zöldpetrezselyemmel megszórva kínáljuk.

Lencsekrémleves

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kis fej vöröshagyma apróra vágva
  • 2 evőkanál szűz olívaolaj
  • 8 dl füstölt lé
  • 20 dkg lencse
  • néhány babérlevél
  • 4 dkg fehér búzaliszt
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • 0,5 dl tejföl
  • 0,5 dl tejszín
  • 10 dkg füstölt, nyers tarja

A vöröshagymát egy evőkanál forró olajon megfuttatjuk. A füstölt lével felengedjük, és a lencsét beleszórjuk. A babérlevéllel fűszerezzük, és csak akkor sózzuk meg, ha a füstölt lé nem elég sós. A lencsét puhára főzzük, majd a lisztet a maradék olajon megpezsgetjük, és a fokhagymát megfuttatjuk rajta. Egy kevés vízzel simára keverjük, majd a levest besűrítjük vele. Mustárral ízesítjük, azután áttörjük, és tejföllel, tejszínnel dúsítjuk. Betétnek főtt, füstölt tarjakockákat szórunk bele.

Vörösboros lencse

Elkészítési idő: 25-30 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 30 dkg lencse átválogatva, megmosva
  • 1 babérlevél
  • őrölt bors
  • 4 dl száraz vörösbor
  • 1 póréhagyma kis kockákra vágva
  • 2 sárgarépa kis kockákra vágva
  • 2 paradicsom kockákra vágva
  • 3 evőkanál szűz olívaolaj
  • 6-8 magozott fekete olajbogyó apróra vágva

A lencsét a babérral, sóval és borssal fűszerezve a borban puhára főzzük. Ha a levét elfőtte, apránként egy kevés vízzel pótoljuk. Közben a pórét és a sárgarépát a paradicsommal együtt az olajon megpároljuk. Az olajbogyót beleszórjuk, és ha szükséges, enyhén megsózzuk. (Óvatosan, mert az olajbogyó sós!) Végül a boros lencsébe forgatjuk, és meghintjük borssal. Roston sült húsok vagy vagdaltak mellé köretként, egyébként önálló hústalan fogásként tálaljuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra