A jó szem ezért nélkülözhetetlen - infografika

Elsősorban a szemünkkel tartunk kapcsolatot a világgal, ezért a jó látás komoly hatással van arra, hogy milyen minőségben éljük az életünket. Bár a látásunk romolhat az öregedéssel, vannak eszközeink, hogy a szemünket fiatalon tartsuk. Erre hívja fel a figyelmet infografikánk.

A szemünk úgy dolgozik, mint egy nagyfelbontású videokamera, és emiatt rengeteg adatot küld az agyba. Másodpercenként akár tízmillió információ befogadására is képes. Ehhez egy hallatlanul bonyolult rendszerre van szükség, amely éppen az összetettsége miatt sérülékeny is - ez pedig a látás romlásában jelentkezik.

Vannak olyan rendellenességek, amelyek mellett szinte egy vállrándítással elmegyünk, hiszen a rövidlátás vagy a távollátás, illetve a korral megjelenő presbiópia a lehető legközönségesebb dolog. Hozzászoktunk, hogy vannak emberek, akik szemüveg nélkül nem látnak jól. Így amikor magunk is erre a sorsra jutunk, nem csinálunk nagy ügyet belőle. De ebben nincs igazunk, mert megfelelő életmóddal, és orvosi ellenőrzések mellett látásunk egészségét jelentősen meghosszabbíthatnánk.

Ennek azért van jelentősége, mert a látás jelentősen befolyásolja az életminőségünket. Nagyon zavaró, ha mindent leverünk magunk körül, mellé nyúlunk annak, amit meg szeretnénk fogni, rendszeresen elbotlunk és olykor orra esünk, nem tudjuk leolvasni a karóránkról, hogy mennyi az idő vagy éppen le kell mondanunk az autóvezetésről, a kedvenc tevékenységeink némelyikéről stb. Ezek a hiányosságok nyomot hagyhatnak az emberi kapcsolatainkon is, ami növelheti a pszichés terhelésünket . Egy szó mint száz: jól látni jó. Ezért nem csak a szemünk világára kell vigyáznunk, hanem az éles látásunkra is.

látás infografika

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra