Állandósulhat az üzemanyaghiány?

Az elmúlt napokban már a nagyobb városokban és a nagy szolgáltatók kútjainál is rendszeresek voltak az üzemanyaghiányos időszakok. Meddig tartható fenn ez az állapot?

Ma összeült az energia veszélyhelyzeti operatív törzs is, ez lehetett az egyik legfontosabb témájuk, hiszen egyre nehezebben tartható az ársapkás rendszer.

Az ATV műsorában Balogh József energetikai szakértő elmondta: a hazai helyzet az ársapka miatt különleges, hiszen ide már nem éri meg üzemanyagot szállítani, mert a környező országokban el lehet adni ugyanazt magasabb áron. Ennek következményeként míg a környező országokban van elég benzin, itthon egyre jelentősebb üzemanyaghiány alakulhat ki.

üzemanyaghiány, benzin, kőolaj, benzinkút, ársapka
Folyamatosan növekszik a benzin és a gázolaj fogyasztás. Fotó: Getty Images

Emellett több dolog is hozzájárul ehhez a romló tendenciához: a vezetékeket érintő szankciók, a lengyelek által bevezetett potenciális adó a kőolajvezetéken érkező olajra, valamint a százhalombattai olajfinomítóban végzett karbantartás.

Az Egyenes Beszéd vendége arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországnak jelenleg is van tartaléka, amit folyamatosan igyekeznek pótolni. Ennek ellenére mivel a benzin és a gázolaj fogyasztás folyamatosan nő, nagyon nehéz ezt finomítói kapacitással követni.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra