Az idén is segít a kórházaknak a Szent László Szolgálat

2010-ben hazánkban összesen 134.627.100 Ft értékben, több mint 80 ezer rászoruló embert támogatott valamilyen formában a Szent László Szolgálat. A főként gyógyszereket, egészségügyi felszereléseket, tartós élelmiszereket, háztartási- illetve higiéniai cikkeket, ruhákat, cipőket, továbbá könyveket és játékokat tartalmazó segélyeikből javarészt beteg, idős emberek és hátrányos helyzetű gyermekek részesültek.

A Szent László Szolgálat - tekintettel a súlyos hazai gazdasági helyzetre - továbbra is Magyarországon segít a szegény, illetve a bajba jutott embertársainknak. A segélyezésére szánt cikkeket ezúttal az alapítványukkal együttműködő önkormányzatok, illetve egészségügyi és szociális intézmények ellátottjai, gondozottjai kapják. A gyógyszereket (vérzéscsillapítók, gyomorsavlekötők, fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők, égési sérülésekre érzéstelenítők és hámosítók, továbbá fertőzésekre szánt antibiotikumok) három vidéki és öt fővárosi kórházba juttatták már el, ahol az orvosok és a gyógyszerészek szakmai felügyelete mellett hasznosulnak. Többek között így segítik a fővárosi Bethesda Gyermek Kórházat, a Péterfy Sándor Utcai Kórházat, a Szent János Kórházat, a Szent Margit Kórházat, az ORFI-t, a Békéscsabai Réthy Pál Kórházat, valamint az Orosházi Városi Kórházat. A napokban átadott gyógyszerek összértéke egyébként eléri az 5,3 millió forintot.

Már készítik elő az újabb, 7,9 millió Ft értékű segélyszállítmány átadását az Alföld délkeleti régiójában, ahol a háziorvosok segítségével osztják majd ki a fontos gyógyszereket. Ahhoz viszont, hogy még többeknek és még hatékonyabban segíthessenek, a működtetési, így elsősorban a logisztikai kiadásaik fedezésére továbbra is várják a támogatását a 10300002-10453920-49020014 számlaszámra.

Bővebben: www.szlsza.hu

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Reggelre sokfelé újra befelhősödik az ég. Csapadék általában nem lesz, de az északi, északkeleti országrészben elvétve zápor, valamint hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de ott, ahol derült marad az ég, 0 fok közelébe is süllyedhet a hőmérséklet, a hidegre hajlamos helyeken gyengén fagyhat is. A felhős délnyugati részeken viszont több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra