Az időjárás markában - tényleg több a sérülés bizonyos napokon

Egy tanulmány szerint összefüggés van a hőmérséklet és a kórházi felvételek száma között. Kiderült, hogy pozitívan és negatívan is befolyásolni képes a napi hőmérséklet a sérültek számát.

Sérülések kereséseAngol kutatók áttekintették az 1996 és 2006 között a sürgősségi osztályokra felvett betegek diagnózisait 21 kórházban, majd ezeket összevetették a sérüléskor mérhető külső hőmérsékletekkel. A vizsgálatba csak a súlyos sérülteket vonták be, ez majdnem 60.000 pácienst jelentett. A felnőttek átlagéletkora 48 év, a gyermekeké 10 év volt.

Kiderült, hogy a mért napi hőmérsékleti maximumban minden 5 Celsius fok emelkedés 10 százalékkal növeli a súlyos sérültek számát a gyermekek körében. Ez a felnőtteknél 2 százalék, de itt a napsütéses órák száma szintén növelheti az arányokat. Ezzel szemben a minimum értékek esetében minden 5 fok csökkenése 3 százalékkal növelte a felnőtt sérültek arányát, ha havazott is, akkor 8 százalékkal. A kutatók számításai szerint a gyermeksérültek aránya április és szeptember között akár 50 százalékkal is magasabb lehet, mint az év többi hónapjában.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Az eredményeiket az online Emergency Medicine Journal-ban publikáló szerzők szerint így a felvételi osztályok munkáját előre meg lehetne tervezni, és ezáltal jobb ellátást biztosítani.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Reggelre sokfelé újra befelhősödik az ég. Csapadék általában nem lesz, de az északi, északkeleti országrészben elvétve zápor, valamint hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de ott, ahol derült marad az ég, 0 fok közelébe is süllyedhet a hőmérséklet, a hidegre hajlamos helyeken gyengén fagyhat is. A felhős délnyugati részeken viszont több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra