Bőrsejtekből agysejteket állítottak elő

Egy kaliforniai kutatócsoport sikeresen alakított át egy lépésben bőrsejteket működőképes agysejtekké - idézte a bejelentést csütörtökön a .

Az eredetileg a Nature tudományos magazin legfrissebb számában ismertetett új technikát korábban egérkísérletekben mutatták be. A tudósok azzal a céllal, hogy neuronként viselkedő sejteket hozzanak létre, most abba a folyamatba avatkoztak bele, amellyel az emberi DNS átíródik a magzati sejtekben.

A kísérletben génmódosított vírusokkal juttattak be a magzati bőrsejtekbe négy különböző "átíró" faktort. Ezeknek az átíró faktoroknak abban van szerepük, hogy kiolvassák a DNS-molekula betűsorrendjét, amely a sejten belül lévő fehérjéket kódolja. Az alkalmazott átíró faktorok hatására a bőrsejtek egy kis hányadából közvetlenül idegsejtszerűen viselkedő sejtek keletkeztek. A korábbi megközelítésekkel ellentétben az átalakulás egy lépésben történt, nem pedig úgy, hogy először őssejtekké programozzák vissza a bőrsejteket, majd ezekből az őssejtekből képződnek neuronok.

"Megmutattuk, hogyan lehetséges átalakítani az emberi bőrsejteket közvetlenül idegsejtekké, amelyek úgy néznek ki, és úgy viselkednek, mint az általában csak az agyban található sejtek" - magyarázta Marius Wernig, a kaliforniai Stanford Orvosegyetem munkatársa, a kutatás egyik résztvevője.

A felfedezés segítségével különböző betegségek modellezhetők. A későbbiekben alkalmazhatják a technikát új agysejtek létrehozására is, melyeket egyes neurológiai betegségben szenvedő páciensekbe juttathatnak a gyógyulás reményében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra