Drámai helyzet: bajban a háziorvosok, ha nem kapnak segítséget

A megemelkedett rezsiköltségek a háziorvosoknak is komoly gondot okoznak – van olyan praxis, ahol 17-szeresére nő a fűtési költség tavalyhoz képest. A Háziorvosok Online Szervezete szerint segítség nélkül sokan képtelenek lesznek kigazdálkodni a szükséges összeget.

Két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány miatti leterheltség, most pedig a rezsiszámlák kifizetése okozza a legnagyobb problémát Bélteki Béla nyíregyházi rendelőjében. A háziorvos az önkormányzathoz is fordulhatna plusz rezsitámogatásért, de bizonytalan, hogy kap-e – derült ki az RTL Híradóból.

háziorvosi praxis, rezsiköltség
Drámai helyzetben a háziorvosok. Fotó: Getty Images

Bélteki doktor még nem tudja, mennyivel nőnek a költségei, az egyik budapesti rendelő viszont már kapott egy kalkulációt a kerületi vagyonkezelőtől, ami a Híradóhoz is eljutott. E szerint az érintett praxisnak októberben több mint 17-szeresére emelkedik a fűtési költsége tavaly áprilishoz képest. Tavaly a távhőért egy évre bruttó 285 ezer forintot fizettek, ez idén több mint 1,2 millió forinttal többe kerül, vagyis összesen több mint másfél millió forintot kell fizetniük.

Segítség kell, de kitől?

A Háziorvosok Online Szervezetének alapítója, Békássy Szabolcs azt mondja, a háziorvosi rendelők fele kerülhet hasonló helyzetbe itthon. 3000 olyan praxis van ugyanis az országban, amely saját pénzből gazdálkodik, és piaci áron kapja az energiát. Ők segítség nélkül várhatóan képtelenek lesznek kigazdálkodni a rezsit.

Az önkormányzatok segítségére azonban valószínűleg hiába számítanak – a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György szerint az önkormányzatoknak annyi tartalékuk sincs már, hogy a saját tulajdonukban álló rendelőket és intézményeket fenn tudják tartani „a brutálisan megemelkedett energiaárak” mellett. Így azt várják, hogy a kormányzat segítse a településeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti tájakon szakadozott lehet a felhőzet. Hazánk délnyugati, déli felén többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor még erős lehet. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Baranya
Kezdjük újra