Ezért állt le a mellkassebészet Győrben

Szakemberhiány miatt állt le a győri akut mellkassebészeti ellátás néhány napig. A betegeket másfél órát utaztatták, pedig a szakértő szerint bizonyos esetekben életek múlhatnak az ellátás gyorsaságán.

Négy napra leállt a sürgős mellkassebészeti ellátás a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozata szerint átmeneti humánerőforrás-hiány miatt kellett a betegeket Szombathelyre vagy Budapestre szállítani. Kunetz Zsombor szerint ez elsősorban a súlyos baleseti sérülteknél kockázatos. „Jól ismert fogalom az aranyóra, ami szerint a baleset bekövetkeztétől számított egy órán belül, ha megfelelő ellátóhelyre kerül a beteg, akkor az életkilátásai drámaian javulnak. Ha viszont nem, akkor drámaian romlanak.”fogalmazott az RTL Híradóban az egészségügyi elemző . 

A szakértő szerint az is kérdéses, hogy a mostani leállások után mi lesz a nyári szabadságolások idején. 

Korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy a nővérhiány is gondokat okoz, hetente ugyanis tíz ápoló távozik az egészségügyből. 

Kiemelt kép: Krizsán Csaba/MTI

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délkeleten marad felhős az idő. A Dunától keletre elszórtan, a Dunántúlon csak elvétve várható eső, zápor. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra