Génterápiát vetettek be a gyermekkori vakság ellen

Brit tudósok a világon elsőként alkalmaztak DNS-terápiát olyan szembetegség kezelésére, amely vakságot okoz gyermekeknél.

A sebészek négy csecsemő retinájába módosított DNS-t fecskendeztek egy olyan technikával, amely reményeik szerint a vakság más genetikai formáinak kezelésére is alkalmazható leszírta meg a Mirror.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, már a Semmelweis Egyetem Szemészeti klinikáján is alkalmaznak génterápiát, ott a retinális disztrófia kezelésére.

szem, lát, látás, gyerekszem
Az LCA-val született gyermekek néhány év alatt teljesen elveszítik a látásukat. Fotó: Getty Images

Vakság helyett többen már olvasni is tudnak

A Moorfields Szemkórház és a University College London szakemberei még 2020-ban négy Leber-féle veleszületett vaksággal (LCA) élő egy és két év közötti gyermeket választottak ki az eljárásra, amivel tulajdonképpen „beindítják” a retina fényérzékenységét.

A ritka genetikai rendellenességgel születettek csak a sötétet és a világost képesek megkülönböztetni, és jellemzően néhány éves korukra ezt a képességet is elveszítik, az esetek többségében a betegség tehát már néhány éves korra vaksághoz vezet. A korábban az említett módszerrel kezelt – azóta iskolás korú – gyerekek viszont látják a formákat, megtalálják az apróbb játékokat, felismerik az arcokat, sőt néhány esetben még írni és olvasni is tudnak.

Most először van hatékony kezelésünk a gyermekkori vakság legsúlyosabb formájára. Az eddigi eredmények lenyűgözőek, és bizonyítják, hogy a génterápia képes életeket megváltoztatni

– mondja Michel Michaelides, a University College London szemészprofesszora.

Bár az LCA olyannyira ritka rendellenesség, hogy a kísérleti eljáráshoz a világ minden tájáról kellett alanyokat keresni – a műtétre az Egyesült Államokból, Törökországból és Tunéziából érkeztek a gyerekek – a szakemberek remélik, ez az eljárás más, akár ennél is súlyosabb szembetegségben érintetteken is segíthet a jövőben.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Erőteljes felhőképződésre számíthatunk, így általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól, estétől elkezd csökkenni a felhőzet. Gyenge záporeső egy-egy helyen fordulhat elő. A több helyen élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra