Megvan, hogyan lassítható a gleccserek olvadása

Kínai tudósok szerint hasznosnak bizonyul a gleccserek letakarása óriási lepedőkkel annak érdekében, hogy lelassítsák olvadásukat.

A klímaváltozásnak mélyreható, azonnali és súlyosbodó következményei vannak az emberi egészségre nézve. Erről részletesebben cikkünkben olvashat.

A Kína északnyugati részén lévő Szecsuán tartományban található Dagu gleccser egy 500 négyzetméteres területét augusztusban ökotextillel borították be a Kínai Tudományos Akadémia Északnyugati Intézetének kutatói. Két és fél hónappal később a tudósok megállapították, hogy a beborított területből egy méterrel kevesebb tűnt el, mint a nem lefedett régióból. Vang Fej-teng kutató szerint a vizsgálat bizonyította, hogy a lepedők képesek blokkolni a napsugárzást és megakadályozni a hőcserét a gleccser felszínén.

gleccser olvadás megállítása
Emberi beavatkozás nélkül a kisebb gleccserek teljesen eltűnhetnek. Fotó: Getty Images

Tenni kell az olvadás ellen

A szakértő szerint az elmúlt években a globális klímaváltozás hatására világszerte megnövekedett a gleccserek olvadásának sebessége. A kisebb, legfeljebb egy négyzetkilométeres gleccserek pedig emberi beavatkozás nélkül hamarosan teljesen eltűnhetnek. A világ tudósai ugyanakkor elsősorban a gleccserek változására, a változások mechanizmusaira koncentrálnak és viszonylag kevés figyelem irányul a gleccserek olvadását megakadályozó esetleges megoldások keresésére - tette hozzá.

A kínai szakértők a továbbiakban kipróbálják hőblokkoló módszerüket Kína más gleccserein is, amelyeket már súlyos mértékben érintett a klímaváltozás, és amelyek a turizmus fontos célpontjai.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. A délnyugatról északkelet felé tartó csapadéktömbök számossága napközben átmenetileg csökken, majd estefelé ismételten megnövekszik a csapadék esélye. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 11 és 17 fok között alakul, de keleten helyenként pár fokkal melegebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Heves
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra