Rejtélyes halpusztulás miatt aggódnak a lengyelek

Tíz tonna haltetemet halásztak ki Lengyelországban az Odera folyóból, a szakértők ökológiai katasztrófának tartják a történteket és egyelőre keresik a különös jelenség okát.

Tíz tonna haltetemet halásztak ki eddig Lengyelországban az Odera folyóból - közölte csütörtökön Przemyslaw Daca, a lengyel vízügyi hatóság elnöke. Nyilatkozatában ökológiai katasztrófának nevezte az egyelőre ismeretlen eredetű tömeges halpusztulást.

Óriási a környezetvédelmi kár

A nyugat-lengyelországi Cigacice községben rendezett sajtóértekezleten Daca felidézte: a halpusztulás első jeleit a délnyugat-lengyelországi Olawa városnál észlelték július végén. "A méreghullám, mert valószínűleg méreggel van dolgunk, azóta elérte a Warta folyó torkolatát az Oderánál" - közölte. Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik. Az említett szakasz hossza mintegy 300 kilométer.

Daca az előzetes becslésekre hivatkozva tízmillió zlotyt meghaladó környezetvédelmi kárról beszélt. A sajtóértekezleten szintén részt vevő Wojciech Skurkiewicz nemzetvédelmiminiszter-helyettes tudatta: az Oderán keletkezett károk elhárítására a lengyel hadsereg részét képező önkéntes területvédelmi erők (WOT) 150 katonáját vezényelték ki.Bejelentette: csütörtök este összeül a válságstáb, amelyen a hadsereg képviselőin kívül részt vesznek az érintett vajdaságok vezetői.

halpusztulás, környezetszennyezés
Óriási ökológiai kár keletkezett a folyóban. Fotó: MTI/EPA/PAP/Lech Muszynski

Jacek Ozdoba klímaügyi és környezetvédelmi miniszterhelyettes a sajtóértekezleten azt a feltételezést fogalmazta meg, hogy bűntett történt. Hozzátette: jelenleg vizsgálják, valóban a halak és más élőlények halálát okozó anyag került-e a vízbe. Grzegorz Witkowski lengyel infrastrukturális miniszterhelyettes közölte: az Oderából vett vízminták vizsgálati eredményeit egy héten belül teszik közzé.

A halpusztulást az alsó-sziléziai környezetvédelmi hatóság (WIOS) vizsgálja, kezdeményezésére a vajdasági ügyészség is eljárást indít. A WIOS nem zárta ki, hogy erős oxidáló hatású anyag került a vízbe. Csütörtöki közlemény szerint Odera alsó-sziléziai szakaszán nem mutattak ki viszont mezitilén nevű mérgező anyagot, mely jelenlétére a korábbi közleményekben gyanakodtak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt erősen felhős, borult idő valószínű, de estétől elkezd szakadozni, többfelé csökkenni a felhőzet, azonban éjszaka továbbra is maradhatnak erősen felhős, borult tájak - főként nyugaton és a középső országrészben. Hazánk déli, délkeleti felén többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat, majd éjjel fokozatosan mindenütt megszűnik a csapadék. Az északi, északkeleti szél északkeleten élénk maradhat, másutt mérsékelt lesz. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 4 és 9 fok között valószínű, de a kevésbé felhős és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken 0 fok közelébe hűl le a levegő, néhol gyenge fagy is lehet. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra