
1918-As Influenzajárvány



Kiderült a 100 éves gyilkos járvány titka
Az I. világháborútól amúgy is vérző Európára egy újabb rettenetes csapás várt 1918 tavaszán, amikor felfedezték az első influenzás eseteket. Mire lecsengett a járvány az emberiség 2-4 százalékát fertőzte meg az influenza első ismert típusa, és 1-2 százalékát meg is ölte. Lassan feltárulnak a titkok.


Gyógyszerkereső
A legtöbb helyen derült lesz az ég, de északkelet felől egyre több helyen növekszik meg erősen a felhőzet. Északkeleten éjfélig csak elvétve, később elszórtan alakulhat ki eső, zápor. Átmenetileg mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás, majd hajnaltól északkeleten ismét megélénkül az északira, északkeletire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a derült délnyugati tájakon és a Bakony térségében ennél kissé hidegebb is lehet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.