Daganatok

Az akadozó és véres vizelet a hólyagrák egyik tünete lehet

Gyógyszerkereső

Kérdések - válaszok

A gyógyfürdők általában nem javasolják rákos betegeknek a gyógyvizet és kúrákat. Miért?

Általában a gyógyfürdők és a termálfürdők, a meleg víz (több mint 37 fok) elősegítik a daganatos sejtek szóródását. Vonatkozik ez a masszázsra is, de az infralámpákra is. Alvó daganatsejt lehet a szervezetében, még egy sikeres műtét és egyéb kezelés...

Rákos betegen tud-e segíteni az őssejt beültetés? Nem sajátja, mert neki nincs levéve saját! Másé jó lehet-e?

Igen, tud segíteni az őssejtbeültetés, de csak akkor használják, amikor a betegség kezelése már olyan fázisba került, hogy a szervezet saját őssejtraktárai -ezek a csontvelőben találhatók-, már nem képesek normálisan ellátni a funkciójukat, vagyis az...

10 éve, hogy a bal mellem szinte állandóan fáj. Serdülőkoromban a mellbimbóm egyszer vérzett, illetve gyakran kirepedeze...

30 éves kor alatt is el lehet menni mammográfiára, ha valakinek pl. nagy melle van, akkor az UH-val nehezen vizsgálható. Az igaz azonban, hogy a mirigyes, fiatal emlőállományt, cisztákat inkább az UH lát jobban. Nyilván, ha ilyen régóta fennálló pana...

A CA 125,CA 15-3, negatív lett a leletemen. Mit jelentenek ezek az értékek?

A tumormarkerek a daganatot jelezhetik ugyan, de nem mindig, ezért egy érték önmagában nem megbízható. Általában a CA 125 petefészekre utal, a CA 15-3 emlődaganatra, de sajnos ezek a markerek emelkedhetnek gyulladások, dohányzás és egyéb nem daganato...

AFP-vizsgálatból meg lehet-e állapítani, hogy egy férfinek van-e valahol rákos elváltozása?

Bizonyos betegségekben, például heretumoroknál, májdaganatoknál kórjelző lehet, de önmagában nem diagnosztikus értékű. Egyéb pl. képalkotó és laborvizsgálatokkal együtt kell értékelni.

Gégerákot diagnosztizáltak nálam, és gégeeltávolítást javasoltak. Több helyen is olvastam, hogy a műtétet megelőzve - su...

A daganatok egy részét valóban lehet előkezelni, de azt is műtét követi általában. Tehát valamennyire mindenképpen el kell távolítani. Ha önnek műtétet javasoltak, akkor bizonyára biztonsággal kioperálható és nincs szükség előkezelésre, majd inkább u...

Barátnőm 1 évvel ezelőtt méhnyakrák miatt 42 évesen radikális Wertheim-műtéten esett át, eddigi leletei biztatónak tűnne...

A méhnyakrák nem hormonfüggő. (A méhtestrák és az emlőrák az.) Nyugodtan kaphat hormonpótlást, az nem okozza a rák kiújulásának kockázatát.

Vastagbéldaganattal műtöttek, és azt a tanácsot kaptam, hogy a kemoterápia és bogyós gyümölcsök mellett jó, ha gyömbérte...

Nem ismerek olyan tudományosan megalapozott kutatást, kísérletsorozatot, mely alátamasztaná a gyömbér kemoterápia kiegészitésében történő gyógyászati felhasználasának sikerét.

Megfázásból kialakulhat rosszindulatú tüdőrák?

A rák megfázástól nem alakul ki, viszont az ismert, hogy az idült hörghurutos betegek között a daganat gyakoribb. Ez utóbbit viszont többnyire a dohányzás okozza.

Ha valakinek vastagbéldaganata van, azt hasi ultrahangvizsgálattal meg lehet állapítani? Ha nem, akkor a tükrözésen kívü...

A hasi UH a daganat felderítésére nem alkalmas. Erre a biztos módszer a vastagbéltükrözés, ami során szövettant is tudnak venni, mely bizonyítja a megbetegedést. Létezik a virtuális kolonoszkópia, ami tulajdonképpen egy CT vizsgálat, viszont ennek ér...

Mit jelent a P2 eredmény a rákszűrésen?

A P2 negatív eredmény, ami azt jelenti, hogy nincs méhrákra utaló elváltozás a citológus szerint.

Hasműtét közben levett szövetminta vizsgálatából rosszindulatú epeúti daganatot állapítottak meg. Az akkor elhelyezett e...

Sajnos az epeúti rák még mindig nem tartozik a teljesen meggyógyítható daganatok közé. A jelenlegi helyzetben, ha jó az általános állapot, akkor lehet kemoterápiát alkalmazni, de ezzel csak szinten lehet tartani az állapotot, meggyógyítani nem. Az ep...

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.