Koronavírus 3. Oltás
Koronavírus: ezt mondja a BioNTech a harmadik oltásról
A harmadik, megerősítő oltás nem csupán helyreállítja az új típusú koronavírus okozta COVID-19-betegség elleni védelmet, hanem jelentősen meg is erősíti az immunválaszt, illetve a szervezet védekező rendszerét - mondta Ugur Sahin, a BioNTech egyik alapítója.
Mi történik a szervezetben a 3. oltás után?
A harmadik koronavírus-oltás beadatása után a szervezet újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot, így aki most beoltatta magát, az a negyedik járványhullám végéig már védettséget szerzett - mondta Rusvai Miklós virológus egy interjúban, amely a Magyar Nemzet szerdai számában jelent meg.
"A 4. hullámban az lesz érdemben védett, aki 3 oltást kapott"
Még a meggyengült immunvédelem is jobb, mint a semmilyen, de a magyar kormány inkább a megerősítő koronavírus-oltás beadatására biztat mindenkit. Úgy vélik ugyanis, hogy a negyedik hullámban az lesz érdemben védett, aki a harmadik dózist is felveszi - hangzott el a Kormányinfón.
Gyógyszerkereső
Az északi tájakon általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de az Alföldön és a Dél-Dunántúlon szakadozottabb marad a felhőzet, illetve fokozatosan ritkul, és fel is oszlik a köd, így arrafelé alapvetően napos idő várható. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 2 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős részeken ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Az időjárás viszonylag stabil, ezért jelentős fronthatás nem terheli a szervezetet.