
Nébih Vizsgálat






Kiderült, mennyi génmódosított krumpli van a boltokban
Csomagolt burgonyákat vizsgált legújabb tesztjében a Szupermenta program. A szakemberek vizsgálták egyebek mellett a nemesfémek, a vegyszermaradványok és a penészgombák jelenlétét, valamint az is, hogy génmódosítottak-e a vizsgált tételek.



Több száz kilogramm lejárt tejterméket vont ki a Nébih
Egy Vas megyei, tejtermékeket előállító üzemet ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A vizsgálat során az ellenőrök több mint 700 kilogramm lejárt, valamint nem nyomon követhető élelmiszert találtak az üzemben.

Gyógyszerkereső
Erőteljes felhőképződésre számíthatunk, így általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól, estétől elkezd csökkenni a felhőzet. Gyenge záporeső egy-egy helyen fordulhat elő. A több helyen élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.