
Növényi Alapú Étrend


Vegán leszek, mire figyeljek oda? (2)
Vegánnak lenni nem egyszerűen csak az ételekről szól. Egy vegán nem hord selyemruhát, bőrcipőt, és olyan termékeket sem használ, amelyeket állatokon teszteltek. Emellett biztos sokan döntenek kifejezetten egészségügyi okokból is a növényi alapú étrend mellett. Bármi is legyen a motiváció, egy növényi étrendet folytatónak nagyon pontosan kell tudnia, hogy mi kerül be a szervezetébe, és mi nem. (Egyébként egy nem vegánnak is.)


Ez történik a testünkkel, ha növényi étrendre váltunk
Pontosabban ez történhet, hiszen óriási lehet a különbség a növényi étrendek között is. Azt már az elején le kell szögezni, hogy az egyoldalú táplálkozás mindenképpen valamiféle hiányállapothoz vezet. Így tehát az egyik legfontosabb kérdés az, hogy megkaphat-e mindent a szervezetünk, ha kerüljük a húst, tejtermékeket, tojást, halat. A másik pedig, hogy mi mindentől szabadul meg az állati eredetű élelmiszerek nélkül.


Margarinteszt: "örülök, hogy találtam egy újabb alternatívát"
Van olyan kollégánk, aki még sosem kent a reggeli szendvicsére vajat (vagy nem tud róla), de olyan is, aki gyermekkori rossz emlékei miatt próbálta messzire elkerülni a margarint - mindeddig. A szerkesztőség tagjai ugyanis kipróbálták a Flora legújabb termékét. A teszt során megfogalmazódott véleményeket most megosztjuk olvasóinkkal is.




A vegán étrend így hat a rákra
Ma már tudjuk, hogy az étrendünknek kulcsfontosságú szerepe van az olyan betegségek kialakulásában és kezelésében, mint például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Egy új tanulmány eredményei azonban most azt sugallják, hogy étkezési szokásaink a daganatos betegségek terápiájában is fontos szerepet játszhatnak.


Gyógyszerkereső
Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.