Orvoselvándorlás
Katasztrófát jelenthet az egészségügyben a kata-szigorítás
Akár húszezer egészségügyi dolgozót is érinthet az adószabályok szigorítása Magyarországon. Ha az érintett szakdolgozók bérét nem emelik érdemben, az újabb elvándorlási hullámot indíthat el az amúgy is kritikus szakemberhiánnyal küzdő egészségügyben.
Orvosbérek: nem csábítja haza a szakembereket
A múlt héten elfogadott bértábla szerint 2023-ban egy vezető beosztású, legalább 41 éve praktizáló orvos akár évi 28,5 milliót is kereshet majd, ám Európai és világviszonylatban ez még mindig nem számít versenyképes bérnek. De nem csak ez tartja vissza a szakembereket a hazatérésétől.
"Orvosként négy munkám volt, mégsem éltünk jól"
Miért dönt úgy egy orvos, hogy az itthon felépített karrierjét hátrahagyva külföldön új életet kezd? Erről beszélgettünk egy sürgősségi orvossal, aki név nélkül vállalta az interjút, mert mint fogalmazott, nem akar itthon ellenségeket szerezni.
Gyógyszerkereső
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.