Rosszindulatú Daganatok
Az éjszakai műszak így okozhat rákot
Az éjszakai műszakos munkarend megzavarja a szervezet belső óráját, beleértve olyan géneket is, amelyek összefüggésbe hozhatók bizonyos rosszindulatú daganatos megbetegedések kialakulásával - állapították meg kísérleti eredményeik alapján amerikai kutatók.
Apró eszköz méri a rák jeleit a vérben
Kanadai kutatók létrehoztak egy hordozható diagnosztikai eszközt, aminek segítségével a rákbetegek saját maguk is nyomon követhetik otthonukban betegségük alakulását. A technológia hasonló elven és módon működik, mint a cukorbetegek vércukorszintmérő készüléke.
Így ismerte meg az ember a rákot
Egyfajta állandó fenyegetésként a rákbetegségek már a kezdetektől fogva jelen vannak az emberi történelemben. Nem véletlen tehát, hogy a tudomány töretlenül küzd a rémisztő ellenség feltérképezéséért, ma meglévő ismereteinkhez pedig igen hosszú és rögös út vezetett.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Klímaválság: bíróságon küzd a fennmaradásáért kilenc apró szigetország
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság hétfőn megnyitotta kéthetes tárgyalássorozát az országok éghajlatváltozással kapcsolatos jogairól és felelősségéről. Ennek keretében több kis szigetország a nagy szennyező országok felelősségre vonását követeli.
Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.