
Születéskor Várható Élettartam






Koronavírus: a II. világháború óta nem történt ilyen
A koronavírus-pandémia következtében számos országban olyan mértékben esett vissza a születéskor várható élettartam, amilyet a második világháború óta nem tapasztaltak Nyugat-Európában - állapították meg az Oxford Egyetem Leverhulme Demográfiai Kutatóközpontjának szakértői.



Koronavírus: ennyivel csökkent a várható élettartam itthon
Átlagosan 0,8 hónappal kevesebb a várható élettartama egy 2020-ban született magyar embernek, mint a 2019-ben világra jötteknek. Nem vagyunk egyedül ezzel a helyzettel, a legtöbb országban jelentősen romlottak az emberek életkilátásai a járvány hatására.

Gyógyszerkereső
Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.