
Val Kilmer


Garatrák: ezek a figyelmeztető jelek
A szájüregi rákok közül a garatrák inkább férfiakban fordul elő. A rendszerint az életminőség megromlásával, akár a hang elvesztésével járó tumoros betegség kialakulásában a dohányzás, a környezeti ártalmak és - újabb kutatások szerint -, a HPV-vírus is közrejátszik.

Gyógyszerkereső
Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.