Több tízezer évvel ezelőtt őseink a neandervölgyiekkel is szaporodtak. Bár utóbbi faj azóta kihalt, egyes génjei ma is megtalálhatók szinte minden modern ember genomjában. Mindez pedig számos módon befolyásolhatja szervezetünk működését. Amint azt például a koronavírus-pandémia első évében írtuk, egy akkor publikált tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy részben a neandervölgyiektől örökölt génvariánsok is fokozhatják a súlyos lefolyású COVID-19 veszélyét fertőzés esetén. Ugyanabban az évben egy másik kutatás pedig magasabb születésszámokkal, illetve a vetélés csökkent kockázatával hozta összefüggésbe a neandervölgyi géneket. A területen zajló tudományos vizsgálatok folyamatosan újabb és újabb izgalmas eredményeket hoznak: legutóbb egy nemzetközi kutatócsoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a neandervölgyiektől örökölt gének a fájdalomérzékelésünkre is kihatással lehetnek.
A különféle külső ingerek felfogásáért az érző idegsejtek, avagy érző neuronok felelnek szervezetünkben. Akárcsak testünk más sejtjeinél, az érző idegsejtek működését is génjeink határozzák meg. Ebben az esetben az egyik ilyen gén az SCN9A, amely egy úgynevezett ioncsatornát kódol – nagyon leegyszerűsítve tehát az ingerületvezetésben játszik közre. Korábbi kutatások összesen három génmódosulást azonosítottak az SCN9A génben a neandervölgyiektől nyert genom elemzése során. Ezek a variánsok név szerint az M932L, a V991L és a D1908G. Olyan feljegyzések is születtek, amelyek alapján azok, akik mindhárom variánst hordozzák, általában véve érzékenyebbek a fájdalomra, azaz alacsonyabb a fájdalomküszöbük – írja közleményében a University College London (UCL).
Egy nemzetközi kutatócsoport az UCL, a Milton Keynes-i Nyitott Egyetem, az Oxfordi Egyetem, a Toulouse-i Egyetem és az Aix-Marseille Egyetem, valamint a kínai Fudan Egyetem szakembereinek vezetésével ezúttal arra talált választ, hogy pontosan milyen típusú fájdalomra érzékenyebbek, akik az említett neandervölgyi genetikai örökséget hordozzák. A kutatók közel kétezer kolumbiai önkéntest vontak be egy kísérletbe, amelynek során többféle ingerre is tesztelték őket. A résztvevők genetikai elemzéséből kiderült, hogy mintegy 20 százalékuk hordozza a D1908G variánst, illetve az érintettek közel harmada nemcsak azt, hanem a másik két variánst is. A kísérletből kiderült, hogy éppen ez utóbbi csoportban volt a legalacsonyabb az alanyok fájdalomküszöbe, amikor előbb mustárolajat öntöttek a bőrükre, majd apró tűszúrást ejtettek azon. Ezzel együtt mindhárom variáns külön-külön is összefüggést mutatott a magasabb fájdalomérzékenységgel. A hőre és a nyomásra ugyanakkor a neandervölgyi gént hordozók sem reagáltak másként, mint a többi résztvevő.
Ez is érdekelhet
A Communications Biology című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy sejtik, ezek a génvariánsok olyan módon hatnak az érző idegsejtek működésére, hogy azok már kisebb inger hatására is jelet küldjenek az agynak. Genetikai vizsgálatok tanúsága szerint a három variáns főként az amerikai őslakos népesség leszármazottai körében gyakori. Arra azonban nincs egyértelmű válaszuk, hogy e variánsok öröklődése, ezáltal a fájdalommal szembeni fokozott érzékenység előnyös lehetett-e evolúciós szempontból. „A fájdalomérzékenység egy fontos tulajdonság a túlélés szempontjából, hiszen lehetővé teszi, hogy elkerüljünk olyan fájdalmas behatásokat, amelyek akár súlyos kárt okozhatnának a szervezetben. Eredményeink arra utalnak, hogy a neandervölgyiek talán érzékenyebbek lehettek bizonyos típusú fájdalmakra, ahhoz azonban további kutatásokra lesz szükség, hogy megértsük, miért volt ez így, illetve hogy ezek a specifikus genetikai variánsok evolúciós tekintetben előnyösek voltak-e” – fogalmazott dr. Kaustubh Adhikari, a tanulmány társszerzője.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
