Az életnek nincs pontos definíciója, de ha körülnézünk az érzékelhető világban, mindenről el tudjuk dönteni, él-e vagy sem. Viszont ha megpróbálnánk precízen meghatározni, mi alapján tekintünk valamit élőlénynek, komoly gondban lennénk. Az olyan méretű dolgokkal pláne, amiket a szemünk nem érzékel, de valamilyen képünk azért van róluk. "A vírusok ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen nem látjuk őket. Ugyanakkor ez önmagában nem gond, hiszen a baktériumok jelentős részét sem látjuk, mégis egyértelmű, hogy élnek. A vírusok is rengeteg dolgot meg tudnak tenni, amit az élőlények, például szaporodnak, és a szaporodási sikerüket befolyásoló tulajdonságaikat át is örökítik, így evolúciós folyamaton is átmennek" - mondja dr. Müller Viktor biológus, aki vírusokkal foglalkozik. Viszont a vírusok evolúcióját csak egy bizonyos pont után ismerjük, a kezdetekről nagyon keveset tudunk, igazából fogalmunk sincs, honnan indultak.
Eredetük leginkább azért vész ködbe, mert genetikai állományuk annyira szélsőségesen alkalmazkodott, hogy a leszármazási vonalaikat hosszabb távon képtelenség visszakövetni (ellentétben a valódi élőlényekkel, amelyek között sokkal jobban fel tudjuk térképezni a rokonsági kapcsolatokat). A vírusok távoli őseit nem ismerjük, csak a viszonylag közeli rokonok között vagyunk képesek felismerni a közös leszármazást, és ezeket tudjuk rendszertani kategóriákba sorolni. A nagyobb víruscsoportok közötti rokonsági viszonyokat viszont nem tudjuk megállapítani: azt sem tudjuk, volt-e közös ősük, vagy egymástól függetlenül alakultak-e ki.
Anyagcsere híján
A vírusok élőlény mivolta leginkább azért kérdéses, mert klasszikus életjelenségeket egyáltalán nem mutatnak, nincsenek olyan megfigyelhető tulajdonságaik, mint a növekedés vagy az anyagcsere . Részecskéik állandósága statikus, nem tudják kijavítani a sérüléseiket sem, nem képesek kicserélni az alkotóelemeiket. Emiatt nem tekinthetők élőnek a biológusok többsége szerint.
"Ha a vírust sejten kívül vizsgáljuk - erről szoktak az elektronmikroszkópos képek készülni -, akkor egy statikus struktúrát látunk, ami semmit nem csinál. Életre úgymond csak akkor kel, ha bekerül egy élő sejtbe, viszont ilyenkor már szétszerelődik, eltűnik a képekről megszokott forma. Örökítőanyaga és fehérjéi ilyenkor működésbe lépnek, a gazdasejtet pedig átprogramozzák arra, hogy a másolataikat gyártsa. Emiatt nehezebb kérdés, hogy sejten belül él-e a vírus" - emeli ki szakértőnk. A vírus a sejten belül szaporodik, és az alkotóelemei vándorolnak is, még ha nem is önállóan, hanem a sejt apparátusait igénybe véve. A kérdés megítélése az utóbbi időben még inkább nehezedett, mert kiderült, hogy a legnagyobb, legbonyolultabb vírusokban olyan gének és fehérjék is működnek, amelyekről korábban azt gondolták, hogy csak valódi élőlények, például baktériumok rendelkeznek velük.
Ezek az óriásvírusok paradox módon épp a legkisebb egysejtű élőlényeket - jellemzően az amőbákat - szokták fertőzni. Amíg nem ismerték őket, a legegyszerűbb baktériumot és a legkomplexebb vírust elég nagy szakadék választotta el egymástól. Viszont az újonnan felfedezett óriásvírusokban - ezeket először baktériumnak hitték a kutatók - sok olyan gén van, amelyek már a fehérjeszintézisben is szerepet játszanak, pedig ezt a folyamatot a vírusok többsége teljes egészében a megfertőzött sejtektől kölcsönvett rendszerek segítségével bonyolítja. Önálló anyagcserére ezek az óriásvírusok sem képesek, de a gazdasejt apparátusának már be tudnak segíteni.
Nincs mozgás a sejten túl
A vírusok és az egyértelműen élőlénynek számító baktériumok között a leglátványosabb különbség, hogy utóbbiak általában gazdasejt nélkül is mutatnak olyan klasszikus életjelenségeket, mint a növekedés vagy a sejtosztódás, amire egy vírus képtelen. Ugyanakkor a legbonyolultabb vírusok egy komplikált szerkezetet - úgynevezett vírusgyárat - hoznak létre a megfertőzött sejteken belül, az új vírusrészecskék pedig ezen a gyáron belül jönnek létre. Magát a vírusgyárat úgy kell elképzelni, mint egy sejten belüli, hártyával körbehatárolt sejtszervecskét. Ez a vírusgyár már kicsit közelebb van az élő szerveződéshez, bár kétségtelen, hogy az "életjelenségeihez" szüksége van a gazdasejttől elorzott komponensekre is.
Mivel a vírusok a gazdasejten kívül nem mutatnak életjelenségeket, "ránézésre", azaz a szerkezetüket, összetételüket vizsgálva nem lehet megállapítani, mikor élet-, pontosabban fertőzőképesek. A vírusok kimutatására szolgáló PCR-teszt valójában csak a vírus örökítőanyagának jelenlétét mutatja ki, de nem tudja megállapítani, hogy a vírusrészecske még "működőképes-e". Persze egy kiszáradt baktériumspóra is viselkedhet tetszhalottként, ám ha vizet kap, életjelenségeket kezd produkálni. Ez a vírusnál nincs így, az csak akkor lép működésbe, ha élő sejtbe kerül, és a kutatók is csak így képesek figyelni a viselkedését. Emiatt kizárólag úgy lehet a működőképességét tesztelni, ha a vírust tartalmazó mintát fertőzhető sejtek mellé helyezik, majd figyelik, hogy megjelenik-e az elszaporodó vírusok tömege. Ugyanakkor ha egy élő szövetből (például betegből) származó mintának lesz pozitív a PCR-tesztje, az már aktív fertőzésre utal, a szervezetben ugyanis nagyon rövid életű a vírus örökítőanyaga. Ha azonban környezeti mintán kapnak pozitív eredményt, akkor a vírus fertőzőképességét csak sejtkultúrás teszteléssel lehet biztosan megállapítani.