Mit nevezünk egyáltalán ráknak?
Az emberi szervezet mintegy 37,2 billió különálló sejtből áll. Ezek a sejtek mind jól meghatározott feladatot látnak el, majd amikor életciklusuk végére érnek vagy megsérülnek, új sejtek veszik át a helyüket. Ez a csere meglehetősen gyakori, másodpercenként több millió alkalommal zajlik le a testünkben. Ideális esetben a rendszer az elképesztő volumen ellenére is zökkenőmentesen üzemel, ugyanakkor akár spontán módon, akár környezeti hatásra bármikor felléphetnek olyan genetikai mutációk, amelyek megváltoztatják egy-egy adott sejt viselkedését. Ennek hatására a sejt rendellenes növekedésnek és osztódásnak indul, miközben fokozatosan kiszorítja helyükről az egészséges sejteket, ellehetetlenítve azok működését.
Ilyen jellegű mutáció bárhol jelentkezhet a szervezetben. Kiindulhat például belső szervekből, csontokból vagy vérsejtekből is, hogy aztán egy rosszindulatú daganattá, tumorrá összeállva terjeszkedni kezdjen, idővel akár a test más pontjaira is átterjedve. Mindebből logikusan következik, hogy a rák kapcsán nem egyetlen önálló betegségről beszélhetünk, hanem a kiindulási ponttól függően számos típusát különböztetjük meg. Egyes kórképek gyorsabban, mások lassabban fejlődnek, ráadásul akadnak olyan rákbetegségek, amelyek nem is alkotnak tumort. Ez a sokszínűség egyebek mellett a kezelési lehetőségeket és gyógyulási esélyeket is nagyban befolyásolja.
Honnan ered a rák szó?
Ma már tehát tudjuk, hogy a rák genetikai eredetű megbetegedés, nem volt ez azonban mindig így. Az ókori egyiptomiak például úgy hitték, isteneik akarata a betegség, míg az orvostudomány megalapítójaként ismert, időszámításunk előtt a 5-4. században élt görög Hippokratész négy testnedvről szóló elmélete alapján igyekezett magyarázatot adni a problémára. E négy nedv közé a vért, a nyákot, a sárga és a fekete epét sorolta, a rákért pedig utóbbi felszaporodását tette felelőssé. A tézist később a rómaiak is átvették, és sokáig tartotta is magát a köztudatban. Maga a rák kifejezés szintén Hippokratésztől származik, aki a fekélyesedést kiváltó tumorokra a karcinóma, a fekélyt nem okozó tumorokra pedig a karcinosz szót használta. Mindkettő a rák szó görög megfelelőjéből ered, mivel a tumorok képe hasonlít az ízeltlábú alakjára: egy nagyobb központi gócból nyúlványok indulnak ki különböző irányokba, ahogy az állat testéből nyúlnak ki a lábai és az ollói.
Az 1600-as évek végén két német orvos-kémikus, Friedrich Hoffmann és Georg Ernst Stahl állt elő egy új teóriával, miszerint a rák a testben keringő nyirok erjedéséből és degenerációjából ered, ami által megváltozik annak sűrűsége, savassága és lúgossága. A testnedveken alapuló elméleteket aztán az optikai vizsgálati módszerek fejlődésével egy német patológus, Johannes Peter Müller cáfolta meg a 19. század harmincas éveiben. Bebizonyította, hogy a rákos elváltozások sejtekből épülnek fel, nem nyirokból, illetve arra is rájött, hogy a tumorok nem normál sejtekből állnak. Úgy gondolta viszont, hogy a ráksejtek a normál szövetek között elszórtan elhelyezkedő alapító sejtekből, úgynevezett blasztémákból fejlődnek ki. A feltevést később Müller egyik tanítványa, Rudolph Virchow pontosította, aki kimutatta, hogy a rákos sejtek is egészséges sejtekből származnak.
Virchow úgy gondolta, a rosszindulatú elváltozást krónikus irritáció váltja ki, az áttétek képződéséről pedig úgy tartotta, azok egy folyadék közvetítésével terjednek a szervezetben. Az 1860-as években egy müncheni születésű német sebész, Karl Thiersch mutatta ki, hogy az áttétes rák valójában nem egy folyadékból, hanem a ráksejtek terjedéséből ered. Végeredményben tehát egyetlen évszázad leforgása alatt a nyirok és blasztéma tézist felváltotta a modern sejtalapú teória.
Úgy hitték, a rák fertőző
Érdekesség, hogy a 17. század közepén napvilágot látott egy feltevés, miszerint a rák fertőző. Az elgondolás két holland tudóstól, Zacutus Lusitanitól és Nicholas Tulptól származott, akik mindezt az azonos háztartásban élő nők körében fellépő mellrákkal kapcsolatos feljegyzéseikre alapozták. Úgy tartották, a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében ajánlott elkülöníteni a betegeket, lehetőség szerint távol a városok lakosságától. Az első franciaországi rákbetegeket gyógyító kórházat ki is telepítették Reims városából 1779-ben, mert az emberek féltek, hogy a betegség végigsöpör az egész településen. Ma már persze ismert, hogy a rák nem terjed emberről emberre, ezzel együtt valóban léteznek olyan fertőző kórokozók, amelyek fokozzák egyes rosszindulatú daganatos kórképek kialakulásának kockázatát.
Ami általában véve a kiváltó okokat illeti, Virchow krónikus irritációról szóló elmélete után a századfordulóra a szintén német Hugo Ribbert feltevése vált meghatározóvá az orvostudományban. Ő úgy vélte, hogy a rák fizikai sérülések, traumák hatására jön létre, dacára annak, hogy ezt állatkísérletekben nem sikerült igazolni. A 20. század felfedezéseinek köszönhetően immár tudjuk, hogy valójában számos kémiai, fizikai és biológiai tényező szerepet játszhat a rákbetegségek fellépésében. Ezeket összefoglaló néven karcinogéneknek nevezzük. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) jelenleg 120 igazolt karcinogént tart számon, valamint 82 valószínű és 311 lehetséges rákkeltő tényezőt.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mit jelent a rák manapság?
A WHO adatai szerint a 2018-as évben több mint 18 millió új rákos megbetegedést diagnosztizáltak világszerte, és mintegy 9,5 millióan veszítették életüket ilyen kórképek következtében. Magyarországon a 70 ezer újonnan felfedezett esethez 33 ezer haláleset társult tavaly. A hazai férfiak körében 40,3, a nőknél 31,1 százalékos a kockázat, hogy 75 éves kor előtt valamilyen rák támadja a szervezetüket, ami jelentősen meghaladja a 22,4 és 18,3 százalékos globális átlagot. Az elhalálozások több mint egynegyedéért a tüdőrák, 15 százalékáért a vastagbél- és végbélrák felelős itthon, míg a mell-, hasnyálmirigy-, gyomor- és prosztatarák együttesen mintegy hétezer életet követelt az elmúlt évben.
Európában minden negyedik haláleset valamilyen rák számlájára írható. Miközben tehát az orvostudomány egyre részletesebb információkkal rendelkezik a probléma hátterében húzódó kórfolyamatokról, ezáltal pedig egyre specifikusabb és hatékonyabb terápiás eszközöket tud alkalmazni, a betegségkör továbbra is rengeteg áldozatot szed évről évre. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a WHO szerint a megbetegedések 30-50 százaléka megelőzhető lenne a rendelkezésre álló ismereteink alapján. Gyakorlati oldalról nézve a prevenció az egyén szintjén az olyan káros szokások kerülését foglalja magában, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás, továbbá elengedhetetlen a kellő fizikai aktivitás fenntartása, az egészséges testsúly megőrzése, illetve az ajánlott szűréseken való rendszeres részvétel.
Ez is érdekelhet
Felhasznált források:
- Bianconi E., Piovesan A., Facchin F., Beraudi A., Casadei R., Frabetti F., Vitale L., Pelleri MC., Tassani S,. Piva F., Perez-Amodio S., Strippoli P., Canaider S.: An estimation of the number of cells in the human body
- whoami.sciencemuseum.org.uk
- American Cancer Society: What Is Cancer?
- American Cancer Society: The History of Cancer
- Ronald T. Javier; Janet S. Butel: The History of Tumor Virology
- monographs.iarc.fr
- gco.iarc.fr
- who.int
