Edzéstípus, amely lassítja az öregedést

Bizonyos edzéstípussal csökkenthetjük a nyomokat, amelyeket az idő hagy az arcunkon és a testünkön.

A HIIT - vagyis a magas intenzitású intervall edzés az utóbbi években az egyik legtrendibb edzésformává nőtte ki magát. Ennek során egyes gyakorlatokból meghatározott számú ismétléseket kell végezni egymás után, köztük rövid pihenőkkel. Ez a mozgásforma fokozottan égeti a kalóriákat, felpörgeti az anyagcserét, zsírt éget és izmot épít - ráadásul egy kutatás szerint még az öregedést is sikeresen lassítja.

Ez a mozgásforma fokozottan égeti a kalóriákat, felpörgeti az anyagcserét
A mozgásforma fokozottan égeti a kalóriákat, felpörgeti az anyagcserét

A Mayo Klinika tanulmányában 72 felnőttet vizsgáltak, akiknek a fele 18 és 30, másik fele pedig 65 és 80 év közötti volt. Meghatározott edzéstervet kellett betartaniuk 12 héten keresztül, három csoportra osztva. Az első csoport magas intenzitású intervall kerékpározást, a második súlyzós erősítést, a harmadik pedig a kettő kombinációját végezte.

Erre képes napi 30 perc mozgás - részletekért kattintson !

A HIIT kerékpározást végzők heti háromszor kerékpároztak, kétszer pedig futógépen gyalogoltak. A súlyzós erősítők hetente két alkalommal dolgozták meg a testük alsó, illetve felső részét. A kombinált csoport pedig heti ötször edzett, de rövidebb ideig, intervall nélkül.

A 12 hét letelte után a kutatók megmérték a résztvevők erejét, izomtömegét, véroxigén-szintjét, tüdőkapacitását és inzulinérzékenységét. Mintát vettek a combizomzatuk sejtjeiből a kutatás kezdetén és végén is. Arra jutottak, hogy a három hónap alatt mind a három csoport izomtömege és tüdőkapacitása növekedett, de sejtszinten a HIIT-edzést végzők érték el a legjobb eredményeket. Különösen az idősebb korosztálynál volt szembetűnő a mitokondriális kapacitás növekedése - amely 69 százalékos volt. Minél nagyobb valakinek a mitokondriális kapacitása, annál jobban hasznosítja a szervezete a belélegzett oxigént, és annál egészségesebben működnek a sejtjei - így pedig lassabban öregszenek.

Forrás: health.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Főként északnyugaton, nyugaton és északkeleten szakadozhat fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüthet majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Időszakos eső, zápor - a kevésbé felhős tájak kivételével - több helyen is előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 7 és 13 fok közé hűl a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra