Mutassa, hogyan jár, megmondjuk, hogy érzi magát

Régóta tudjuk már, hogy hangulatunk befolyásolja testtartásunkat: ha szomorúak vagyunk, meggörnyesztjük vállainkat, ha jókedvűek vagyunk, akkor szinte végigpattogjuk az utcát.

A Canadian Institute for Advanced Research (CAAR) kutatói új tanulmányukban most azt állítják, hogy mindez fordítva is igaz: ha emberek szomorú vagy boldog járásmódot imitálnak, az ráhatással van hangulatukra is. Azok például, akiknek szomorúbban kellett sétálni, kevesebb karmozgatással, előrehajló vállakkal, rosszabb hangulatról számolta be, mint azok, akik jókedvűen kellett hogy sétáljanak. A kutatás a szaklapban jelent meg.

Prof. Nikolaus Troje, a CAAR kutatója szerint nem meglepő az, hogy hangulatunk ráhatással van járásmódunkra, a vizsgálat azt nézte, hogy mozgásunk javít-e hangulatunkon . A tesztalanyokat futópadra állították, ahol járásukat és testtartásukat figyelték: egy eléjük felállított képernyőn pedig balra vagy jobbra mutató nyilat láttak attól függően, hogy járásstílusuk szomorúbb vagy boldogabb volt-e: ugyanakkor nem tudták, hogy a nyíl mit jelent.

A jelentésre akkor kezdtek rájönni, amikor a kísérlet következő fázisában a kutatók azt kérték tőlük, hogy próbálják meg a nyilat inkább balra vagy inkább jobbra mozgatni. Prof. Troje szerint "elég gyorsan rájöttek arra, hogy hogyan kell járniuk ahhoz, hogy a nyíl a szükséges irányba mutasson".

Ahogy sétálunk, úgy érezzük magunkat

Ezek után a tesztalanyoknak le kellett írniuk annyi szót, amennyire csak emlékeztek egy olyan listáról, amelyket a kísérlet előtt mutattak nekik. Akik szomorúbban szétáltak, sokkal több negatív szóra emlékeztek, mint azok, akik boldogabban tették ugyanezt. A különbség a kutatók számára azt jelenti: a szomorú mozgás szomorú hangulatot is eredményez.

A rossz testtartással kapcsolatban új kutatást publikáltak új-zélandi kutatók is, akik rámutatnak: a görnyedéshez hozzászokott emberek sokkal bezárkózottabbak lesznek, több negatív szót használnak: ezzel ellentétben akik kihúzzák magukat, jobb hangulatról, kisebb félelemérzetről, nagyobb önbecsülésről, jobb szexuális életről számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Az északkeleti harmad mellett délnyugaton, nyugaton is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra