Mikor kell elkezdeni időskorunk tudatos megtervezését?

A nyugodt, derűs időskor nem mindig adatik meg magától, hanem gyakran kellő tudatosság szükséges hozzá. Azonban, ha időben gondolunk rá, jóval nagyobb esélyünk van arra, hogy a lehetőségeinkhez képest a legjobb fizikai és lelkiállapotban töltsük el életünk utolsó harmadát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 60 éves kortól öregedő kategóriába lépünk, ami azt jelenti, hogy ebben az életszakaszban már érdemes elgondolkodni azon, hogyan szeretnénk eltölteni nyugdíjas éveinket. Fontos ugyanis, hogy ne csak anyagi szempontból próbáljunk meg felkészülni, hanem segítsünk, hogy a testünk és lelkünk egyaránt ráhangolódhasson.

Igyekezzünk fokozatosan, de kellő tudatossággal előre tervezni annak érdekében, hogy ez az életszakaszunk akár mind közül a legnyugodtabb és legboldogabb lehessen. Ehhez elengedhetetlen a tőlünk telhető maximális szellemi és fizikai frissesség, a családi és baráti kapcsolatok, valamint a mindennapoknak értelmet adó cselekvések. A legoptimálisabb, ha mindezt már az időskor beköszöntése előtt megalapozzuk.

A nyugodt időskorért igyekezzünk fokozatosan, de kellő tudatossággal előre tervezni
A nyugodt időskorért igyekezzünk fokozatosan, de kellő tudatossággal előre tervezni. Fotó: Getty Images

Egészségmegőrzés: a legfontosabb

Az egészségmegőrzés része az aktivitás megőrzése, amihez nélkülözhetetlen a személyre szabott egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás és a folyamatos orvosi ellenőrzés. Ezzel nem csak a már meglévő betegségek tarthatóak kordában, de megelőzhetjük a további egészségromlást is. Az optimális fizikai állapot jó hatással van például az érrendszer-, a szív-, a gyomor- és az agyműködésre, ami segít abban, hogy minél tovább lehetőségünk legyen az önálló életvitelre is.

A rendszeres étkezés az egyensúly szempontjából is fontos, hiszen annak hiányában könnyen leeshet a vércukorszint, ami akár balesetekhez vezethet. Az élettér ki- vagy átalakítására nem csak kényelmi okokból, de baleset-megelőzési szempontokból is lényeges: arra kell törekedni, hogy a lehető legkomfortosabb, de egyben a legbiztonságosabb is legyen.

Ha úgy gondoljuk, hogy idős korunkra a jelenlegi lakókörnyezetünk még változtatásokkal együtt sem lehet megfelelő, érdemes minél korábban megtenni a szükséges lépéseket a költözéssel kapcsolatban. Hiszen, míg például egy lift nélküli társasház negyedik emeletére való lépcsőzés fiatal korban nem okoz problémát, addig később ez már komoly nehézségekbe ütközhet. A rendszeresen erőn felül végzett terhelés egészségügyi kockázatokat is jelenthet.

Lelki ráhangolódás

Igyekezni kell a lehető legpozitívabban felkészülni az előttünk álló életszakaszra, amiben nagyon sokat segíthet a támogató környezet. Az előttünk álló problémák, kihívások sokkal gördülékenyebben megoldhatóak úgy, ha közben van kire támaszkodnunk. Így könnyebben átvészelhetőek az olyan krízishelyzetek is, mint például a munkahely elvesztése, a családban vagy lakókörnyezetben való változások, az anyagi problémák, a betegségek vagy a gyász.

A nyugdíjas évek megkezdésekor sokat jelenthetnek az új, örömteli tevékenységek is. A különböző hobbik felfedezése - vagy éppen a régik felelevenítése - amelyek nemcsak az önfejlesztésre adnak lehetőséget, hanem motivációt és sikerélményeket nyújthatnak. A társas tevékenységek segítenek megelőzni a túlzott befelé fordulást, miközben megadják a valahova tartozás érzését is. Éppen ezért érdemes például közösen mozogni, sportolni, kirándulni, színházba járni, sakkozni és akár új barátokra találni akár egy helyi nyugdíjas klub keretein belül.

Együtt könnyebb

Lehetőség van arra is, hogy idős korunkat olyan intézményben töltsük, ahol széleskörűen gondoskodnak rólunk. Ez ma már nem "szükséges rossz" kategória, amit csak a lehető legrosszabb fizikai vagy mentális állapotú betegek vesznek igénybe. Több olyan intézmény van, ahol elérhetőek például saját, jól felszerelt, összkomfortos apartmanok is, ahova gyakran nem egyedül, hanem harmóniára vágyó házaspárok költöznek.

Így gyógyít, ha közösségben vagyunk - a részletekért kattintson ide !

A jól felszerelt otthonokban nemcsak ellátási, orvosi és ápolási feladatok elvégzésével segítik a lakók életét, de közreműködnek a bevásárlásban, lehetővé teszik az élethosszig tartó tanulást, valamint gondoskodnak a különböző szabadidős, kulturális, illetve vallásgyakorlással vagy akár szépségápolással kapcsolatos igényekről is. Ezek a közösségek képesek megadni azt a nyugalmat és biztonságérzet, ami talán a legfontosabb életünk harmadik harmadában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +18 °C
Minimum: +12 °C

Az ország nyugati felén nagyrészt erősen felhős vagy borult marad az ég és többfelé várható eső, zápor. Keletebbre a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütésre számíthatunk, és a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket helyenként felhőszakadás kísérhet. A Dunántúlon élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati szél, de a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borongós, csapadékos Dunántúlon 14 és 19, míg a naposabb keleti részeken 20 és 25 fok között valószínű. Ma kettős fronthatás terheli a szervezetünket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Legrosszabbul:
Győr-Moson-Sopron
Kezdjük újra