Nagy Lajos (1326-1382)
- A halál oka: lepra
Nagy Lajos igazi lovagkirály volt, akit egész életében trónörökösnek neveltek. A jó uralkodó és nagy király vakmerő katonaként sokféle sebesülést szerzett élete során, egyszer egy hadjárat alatt pedig még a pestist is elkapta. Mindenből szerencsésen kilábalt, mígnem egy titokzatos, ám annál súlyosabb betegség ledöntötte a lábáról, és ennek áldozatául is esett.
Legalábbis sok történész biztos benne, hogy a lepra miatt vonult vissza az uralkodástól, és támogatta sok pénzzel a Szent Lázár lovagrendet, akik Európa-szerte több leprakórházat alapítottak. Úgy vélik, a legfőbb bizonyítékot a Képes Krónika szolgáltatja, ahol a király arca jellegzetes leprás dudoroktól torzul, és az sem lehet véletlen, hogy ő az egyetlen uralkodó, akit kesztyűvel ábrázolnak, amivel eltakarhatta a leprásokra jellemző csonkolt kezeit.
Ha leprás volt, nem ok nélkül titkolta. Még királyként sem állhatott a törvény felett, amely kimondta: aki elkapja a leprát, az elveszíti minden tulajdonát, és halott emberként kell gondolni rá, száműzni messze az egészségesek világától, és csengőkkel a ruháján kell élnie, hogy ezzel figyelmeztesse a közeledésére a többi embert.
Az erős szövetelhalással, torzulással járó betegség sokáig gyógyíthatatlan átoknak számított. Az ujjvégek, a lábfej, az arc egyes részei elhaltak, leestek, a beteg egész teste deformálódott - miközben még évtizedekig élt a lassan széthulló testben.
Ma már a lepra nem jelent halálos ítéletet, sőt hivatalosan nem is hívják leprának: Hansen-betegség a neve, a baktériumot 1873-ban izoláló orvos után. Az 1940-es évek óta kísérleteznek a gyógyításával, de csak 1982-ben sikerült felfedezni a hatékony gyógyszert. Mivel ez azonban drága és több mint fél évig kell szedni, a szegényebb országokban még ma is jócskán akadnak leprás betegek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Podjebrád Katalin (1449-1464)
- A halál oka: gyermekágyi láz
Mátyás király első felesége csak apróbetűs rész a történelemkönyvekben - pedig másképp alakult volna Magyarország sorsa, ha a fiatal, alig 14 éves lány nem hal meg röviddel az esküvő után gyermekágyi lázban.
Titokzatos betegség volt ez évszázadokon át: maga a szülés minden veszélyével együtt is kevesebb áldozatot követelt, mint a szülést követő harmadik napon kezdődő, fejfájással, hidegrázással és magas lázzal járó gyermekágyi láz. Hiába próbálkoztak érvágással, gyógyteákkal, füstölőkkel: megfelelő antibiotikumok híján a betegek közel 80 százaléka belehalt a fertőzésbe. Maga Podjebrád Katalin édesanyja is így halt meg - ikerlányai, Katalin és Szidónia viszont életben maradtak. Mátyás azonban nem volt ilyen szerencsés. A kisfiú, akinek a nevét sem tudjuk, édesanyjával együtt szállt a sírba. A 19 éves Mátyás 12 évet várt a következő feleségre, Beatrixra, aki azonban meddőnek bizonyult, és nem tudott örököst szülni, így az ország a bécsújhelyi szerződés értelmében a Habsburg uralkodói házra szállt.
A gyermekágyi láz okát a 19. század közepéig nem ismerték. A feltételezések között szerepelt a csillagok együttállása éppúgy, mint a járvány vagy a női szervezet tejtermelési zavara. Utóbbi feltételezést arra alapozták, hogy megfigyelték: a gyermekágyi lázban meghalt nők belső szerveit fehér váladék borítja. Ezt tévesen anyatejnek gondolták, noha valójában gennyes váladék volt.
Észrevették ugyan, hogy a gazdagabb, előkelő nőket gyakrabban érinti, mint a szegényeket - de egészen a 19. századik nem tudták, mi lehet ennek az oka. A korábban viszonylag ritka gyermekágyi láz azonban a kórházak és az orvosok elterjedésével döbbenetesen gyakori lett: bizonyos helyeken a nők 50-70 százalékát megölte. Semmelweis volt az, aki 1847-ben felhívta a figyelmet a kézmosás és a higiénia szükségességére, de csak 1943, a penicillin felfedezése óta tűnt el szinte teljesen a betegség.
Munkácsy Mihály 1844-1900
- A halál oka: szifilisz
Munkácsy jóképű fiatal fiú volt, de nem túl szerencsés a szerelemben. Alig 15 évesen kapta el a szifiliszt, ami aztán egész életét tönkretette, és végül a halálát is okozta.
A bujakór, vérbaj vagy egyszerűen csak a "franc", ahogyan Magyarországon hívták majd 500 évig, tombolt Európában, mert nem létezett ellene hatékony gyógymód. Ma úgy vélik a tudósok, ez volt az amerikai őslakosok ajándéka a hódítóknak, amit aztán francia zsoldosok terjesztettek el, ezért nevezték sok országban "franciakórnak".
A szifiliszt rettegett betegségként tartották számon, ami újra és újra visszatért a beteg élete során, egyre súlyosabb tünetekkel. Kezdetben kiütések, nyílt, nehezen gyógyuló sebek jelentek meg az áldozaton, majd akár több évtizedig tartó lappangási időszak következett, amikor is a beteg tudtán kívül megfertőzött másokat. A visszatérő betegség változatos módon volt képes nyomorítani: kiütésekkel, csontot is deformáló tumorszerű göbökkel, szemgolyót megtámadó, vaksággal járó gyulladással, szövetelhalással, amely miatt megfeketedett és leesett a beteg orra, ajka vagy füle. A legrémesebb azonban az a csendes rombolás volt, ami az idegrendszert érintette, és ami őrületet okozhatott. Munkácsy emiatt töltötte élete utolsó éveit elmegyógyintézetben.
De a szifilisz okozta korábban fejfájásait, az álmatlanságát és azt a titokzatos idegi eredetű heves fájdalmat, ami időről időre rátört és megakadályozta a munkában. De a szifilisz miatt nem tudott életképes gyermeket sem nemzeni - felesége többször is elvetélt, ami nagy szomorúságot okozott mindkettejüknek.
Abban a korban két népszerű szifilisz elleni gyógymód létezett. Az egyik az "izzasztásos" módszer, mert megfigyelték, hogy ha valaki nem sokkal a szifiliszes fertőzés után súlyos lázas betegségbe esik, a szervezete szó szerint kiégeti magából a kórokozót, és néha spontán módon meggyógyul. A másik a jódos és higanyos injekció, kenőcs és gőzölés, ami a tüneteket enyhítette ugyan, de magát a baktériumot nem volt képes elpusztítani.
A szifilisz kórokozóját Munkácsy halála után, 1905-ben sikerült azonosítani. Az első hatékony gyógyszer 1910-ben készült el, de a végső csapást 1943-ban a penicillin felfedezése után mérték rá. Azóta viszonylag könnyen és gyorsan gyógyítható betegségnek számít.
Derkovits Gyula (1894-1943)
- A halál oka: tuberkulózis
Derkovits, a szegények és elesettek festője, saját életéből merítette az ihletet. Igen szegény családból származott, ahol gyakran ennivalóra sem jutott pénz. Három elemi osztály elvégzése után szülei nem tudták tovább taníttatni: neki is be kellett állnia robotolni a családi asztalosműhelybe. A 20 éves fiatalember szemében ennél még a katonaság is vonzóbb alternatíva volt: önkéntesként vonult be az első világháborúba, ahol azonban súlyosan megsebesült. Egy golyó szétroncsolta a bal könyökét, és órákon át feküdt a hóban eszméletlenül, mielőtt rátaláltak. Nem ettől lett persze tbc-s. Azt valószínűleg a zsúfolt katonai táborban kapta el, sok ezer más társához hasonlóan. De a hidegben töltött idő, a nem megfelelő táplálkozás és az a tény, hogy nyomorékként nem kapott a háború után sem jól kereső munkát, súlyosan befolyásolta az egészségét.
A háború utáni hadirokkantsegély és az apró munkák azonban elegendőek voltak ahhoz, hogy esti iskolában rajzolni és festeni tanulhasson, amihez gyermekkora óta tehetsége volt. Bár zseniális műveket alkotott, sem megfelelő táplálkozásra, sem meleg lakásra, sem megfelelő gyógykezelésre nem jutott már pénze. Éveken át kínlódott a tbc miatti gyengeséggel, a folyamatos lázzal, a véres köhögőrohamokkal, mert nem tudta kifizetni a szanatóriumi kezelést, ami a 20. század közepéig a tbc egyetlen gyógymódja volt.
Az orvosok akkoriban úgy vélték, hogy a tiszta levegőn végzett mérsékelt testmozgás hatékony gyógyszer lehet a betegség ellen, és ebben volt is némi igazság. Sok beteg állapotán valóban segített, hogy nem irritálta a tüdejüket a városi levegőben szállongó korom, a sok pihenés, a kiadós étkezés és a rendszeres testmozgás pedig megerősíthette annyira a betegek immunrendszerét, hogy látszólag valóban javult az állapotuk, és a betegség tünetei enyhültek, vagy akár meg is szűntek.
Sajnos azonban a kórokozó bennük maradt, és gyakran több évtizednyi lappangás után is visszatérhetett. Ma már ritka a tbc, de a 20. század elején az emberek negyede ebbe halt bele. A kezelés ma sem könnyű: egyetlen antibiotikum ugyanis nem képes kiirtani a szervezetből a baktériumokat, mert azok a testben többfelé is hatékonyan és hosszan képesek elrejtőzni. Manapság 3-5 féle antibiotikum kombinációjával gyógyítják, amelyeket hosszú hónapokig vagy akár évekig kell szedni.
Ez is érdekelhet
A cikk a Nők Lapja Egészség 2018. áprilisi számában jelent meg.
